Az oltásellenes magyarok legnagyobb része még mindig azt gondolja, nem foghat ki rajta a COVID.
Januárban még a felnőttkorú magyarok negyede, júniusban már csak minden hetedik zárkózott el az össszes koronavírus elleni vakcinától. Azóta ez nem nagyon változott, ahogy a bizonytalanok aránya sem, ami 4-6 százalék körül mozog. Rajtuk kívül minden hónapban 1-2 százalék mondja, hogy szeretne oltást, de még nem jelentkezett érte - számol be a 444.hu.
Ezt a Szegedi Tudományegyetem Járványmatematikai Modellező Csoportjának kutatásából tudjuk. Itt készítik többek közt a járvány terjedéséről szóló előrejelzéseket, amiket rendszeresen megosztanak az operatív törzzsel. Azon túl, hogy igyekeznek feltérképezni a vírus szempontjából veszélyes találkozásokat, január óta havonta felmérik a lakosság oltási hajlandóságát is. Ehhez egy országos reprezentatív mintát használnak, amiből a teljes 18 év feletti népességre következtethetünk.
Az oltást elutasító emberektől mindig megkérdezik, miért nem akarják beadatni egyik vakcinát sem.
Az év eleje óta több mint 1600 különböző választ kaptak, amiket most kategóriákba rendeztek, hogy látható legyen, mikor, mi volt a legnagyobb visszatartó erő. Az eredmények még publikálás alatt vannak, de Koltai Júlia, az adattudományi csoport munkatársa A 444.hu-val megosztotta a fontosabb tanulságokat.
Érdekes, hogy más országokban gyakran felmerül, mennyire fontos az intézményekbe, a politikába vagy az egészségügybe vetett bizalom. Utóbbi például a spanyol és a portugál vakcinasikerben is szerepet játszhatott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.