Egy több mint 1500 éves kínai harcművészetről beszélünk, aminek már a kialakulását is számos legenda és történet övezi. A legvalószínűbb az a magyarázat lehet, hogy buddhista szerzetesek fejlesztették ki elsősorban önvédelem céljából.
Templomaik és önmaguk védelmére rendszerezték az addigi harci tudásokat, melyet az idők folyamán csiszoltak, újabb és újabb stílusokat megalkotva, mindezt szinte teljes elzártságban a külvilágtól.
Ez ruházza fel káprázatos képességekkel a templomok harcos szerzeteseit, hogy ne csak puszta kézzel harcoljanak, hanem egy sor fegyverrel is kiválóan bánjanak, állatok viselkedését utánozva úgy mozogjanak, mint egy tigris, vagy épp egy sáska, métereket ugorjanak, és akár „felszaladjanak” a falon is. Belső energiájuk összpontosításával olyan természetfelettinek tűnő, látványos gyakorlatokat is végezhetnek, mint például a torokra feszített lándzsa behajlítása vagy légzéssel a hasra tapasztott fémtányérral tonnák elhúzása.
Alakszai Emese jógaoktató, a Mantra Yoga Studio tulajdonosa mesél arról, hogyan volt képes újra megtalálni önmagát, felépíteni saját életét a jóga segítségével.
A képeken látható az éveken át tartó gyakorlás (testi s szellemi edzés egyszerre), ami elvezet oda, hogy ezeknek a harcosoknak szinte minden testrésze fegyverré válik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.