Nagyszabású tanulmány erősítette meg, hogy a maszk viselése csökkenti a koronavírus fertőzés terjedését a közösségben. A sebészi típusok a leghatékonyabbak – tudatták kutatók.
Valós, világméretű teszt bizonyítja, hogy a maszk viselése képes csökkenteni a koronavírus terjedését az emberi közösségekben – mutatott rá egy új tanulmány. A bangladeshi teszt arra is rávilágított, hogy a sebészi maszkok sokkal hatékonyabbak az anyagból készülteknél.Az új tanulmány egy igazán alapos vizsgálat erejét demonstrálta, s számos leckét kínál arról, miért fontos a maszkhordás világszerte.
Az egyik leglényegesebb következtetés, hogy a maszk viselése nem készteti az embereket a társadalmi távolságtartás mellőzésére. Ettől nagyon sok egészségügyi tisztviselő tartott, mondván: a maszkok hamis biztonságérzetet keltenek.
"Valóban el tudták érni azt is, hogy megmutassák: a maszkhordás igenis hatékony a koronavírus ellen, még a pandémia szorításában végzett szigorú és szisztematikus értékelés mellett is" – hangsúlyozta Ashley Styczynski, orvos, a Stanford Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó munkatársa, aki a tanulmányban együttműködött a Stanford, a Yale szakembereivel és az Innovations for Poverty Action (IPA) kutatási és politikai nonprofit szervezettel.
A szakember megjegyezte: bíznak benne, hogy azon emberek számára, akik kitartottak a maszk viselése mellett, annak ellenére, hogy nem éreztek elég mellette szóló bizonyítékot, ez valóban segít áthidalni a szakadékot.A Bangladeshben készült tanulmány nagyjából 340 ezer ember adatait tartalmazta.
A körzetek egyik felének textil vagy sebészi arcmaszkot adtak, s gyakran emlékeztették őket arra, hogy megfelelően viseljék azokat; a másik csapatot beavatkozás nélkül követték nyomon.A tüneteket mutató embereknél vértesztet készítettek, amely értékelte fertőzésüket.
Összehasonlítva a tanulmány résztvevőit azokkal a településekkel, ahol a maszkhordást nem vették komolyan az emberek, a bármely maszk viselői körében 9 százalékkal kevesebb volt a koronavírusos eset. Statisztikai szempontból a felfedezés jelentős, s nem valószínű, hogy a véletlennek köszönhető.
Styczynski megjegyezte, hogy a maszk viselésének hatékonyságát minden bizonnyal még alul is becsülték. Csak olyan embereket vizsgáltak ugyanis, akiknek tünetei voltak - így hiányoztak azok, akiknél csak nagyon enyhe vagy tünetmentes fertőzés alakult ki.
Egy másik oka is lehet még az alulbecslésnek: a tünetekkel rendelkezőknek csak egyharmada vállalta a vérvizsgálatot. Vagyis, a hatás még nagyobb lehet, amennyiben a részvétel egyetemes.
Bangladeshben viszonylag alacsony volt a koronavírus-fertőzések száma a tanulmány kezdetén. A legtöbb megbetegedést a B.1.1.7 vagy az Alfa variáns okozta.
Később azonban átvette a szerepét a Delta változat, melyről azt tartják, jobban átvihető egyik emberről a másikra és egyes tanulmányok azt sugallják: az ezzel fertőzöttek több vírusrészecskét hagynak maguk mögött. A maszk viselés pedig hatékonyabb lehet, ha több vírus kering a levegőben.
A kutatók fontos különbségeket találtak életkor és maszk típus tekintetében is. Azokban a falvakban, ahol sebészi maszkot hordtak a lakók, 11 százalékkal kevesebb koronavírusos eset volt, mint ahol nem hordták a maszkokat. Ahol pedig textilmaszkot viseltek a helyiek, a fertőzésszám mindössze 5 százalékkal csökkent.
Pedig az anyagból készült maszkok is vastagok voltak: mindegyik három réteggel rendelkezett, kettő textillel és egy polipropilénréteggel. Az anyag-maszkok azonban a teszt alapján a vírusrészecskék körülbelül 37 százalékát szűrték ki, összevetve őket a sebészi maszkok 95 százalékos szűrésével – amelyek egyébként szintén polipropilénből vannak.
A leghatékonyabbnak az idősek körében bizonyult a maszk viselése. Az 50-60 év közöttiek körében, akik hordtak sebészi maszkot, 23 százalékkal kevesebb volt a pozitív koronavírus-teszt, összehasonlítva őket a maszkot nem viselő kortársaikkal. A 60 év felettieknél a kockázat 30 százalékkal csökkent.
A tanulmány minden körzetben 8 hét alatt zajlott le. A beavatkozásokat több hullámban hajtották végre - az elsőt 2020 novemberében, az utolsót pedig 2021 januárjában kezdték meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.