Elkészült az első nagy, az influenzavírusokkal foglalkozó tanulmány, ami a COVID-járvány kezdete óta készült. Ennek fontosabb megállapításait ismertette Kemenesi Gábor virológus a Facebookon.
"A koronavírus-járvány elleni küzdelem miatt az elmúlt bő másfél évben jóval kevesebb figyelem irányul az influenzára. Hogy mi történt ebben az időszakban az influenzavírusokkal, az a kutatók számára is egy igen izgalmas kérdés, most pedig az első nagy tanulmány is elkészült a témában" – hívta fel rá a figyelmet Kemenesi Gábor virológus a legfrissebb Facebook-bejegyzésében.
A szakember szerint 2020 eleje óta az influenzavírusok rendkívül komoly visszaszorulását láthatjuk. Ennek oka, hogy a terjedésüket a globális embermozgások, valamint a szezonalitás katalizálja - számol be a Hvg.hu.
„Mióta a mozgás jelentősen lassult, illetve egy ideig le is állt, láthatóan számos influenzavírus-törzs eltűnését okozta (magyarázó: ha egy vírustörzs egyszerűen nem képes a fertőzési láncolatokon emberről emberre továbbmenni, gyakorlatilag kihal)" – olvasható Kemenesi bejegyzésében.
Mint írja, a lezárások éppen ezt eredményezték, ami azt is mutatja, a koronavírus és más légúti vírusok ellen is hatásos a módszer. Ez pedig egyfelől komoly előny a vírus elleni küzdelemben, emellett pedig életeket menthet.
"Érdekesség, hogy bizonyos influenzavírusok, az Influenza B törzs ún. Yamagata vonala és számos influenza A variáns egyszerűen kihalt, hiszen nem tudott gazdaszervezetről gazdaszervezetre továbbjutni" – írta a virológus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy bizonyos törzsek és variánsok a világ különböző pontjain találtak menedékre. Ilyen például az A(H3N2), ami Ázsia déli, délkeleti részén van jelen, míg az Influenza B Victoria variánsa Kínában, az A(H1N1) pedig Nyugat-Afrikában tud terjedni.
A szakember szerint mindez azért fontos, mert megmutatja, miként viselkednek a vírusok és járványok egy globális világban. Emellett felhívja a figyelmet egy univerzális influenzavakcina szükségességére, ami nagyon sok, vagy akár minden influenzavírus-törzs ellen is védelmet nyújthat egyszerre (jelenleg évről évre figyelemmel kell kísérni az aktuálisan leginkább terjedő variánsokat és hozzájuk igazítani a szezonális influenzavakcinát). Ennek fejlesztésében egyébként egy kiváló hazai kutató is részt vesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.