Hogyan tudunk hatni a libidónkra?

Tengelics Helga a a libidóról oszt meg velünk érdekes gondolatokat. Legyen szó férfi vagy női libidóról, leporoljuk a tévhiteket.

No de mi is tulajdonképpen a libidó…?

Szexuális késztetés, szexuális vágy vágjuk rá szinte rögtön. Persze a libidó ennél valójában sokkal több. Maga az életerő, az életenergia. Mivel ennek egy része a szexualitásra irányul, s ezzel együtt reproduktív célra fordítódik, a szexuális felhang teljesen helyénvaló.

Hogyan tudunk hatni a libidóra? Egyáltalán tudunk rá hatni?

A válasz egyértelműen igen. És még mielőtt első, s egyetlen megmentő gondolat a tengerízű, homokszemekkel teli nyers osztriga vagy éppen egy pohár vörösbor lenne, leszögezném, hogy nem vitatva jótékony hatásaikat mégsem rájuk gondoltam…

De milyen is a libidó?

Már a kezdőcsomag sem egyforma. Kinek több jut, kinek kevesebb. Változik az életkorral is: férfiak a 20-as, a nők a 40-es éveik elején érnek szexuális aktivitásuk csúcsára. Hogy furcsa pár egy 25 éves férfi, és egy 39 éves nő? A társadalom szemében biztosan. Viszont ezért kevés a szex az élet furcsa fintoraként a korban összeillő pároknál eleinte a férfinak, aztán meg a nőnek. Persze ellene dolgoznak a hormonok is, a munkahelyi stressz, a féltékenység, a bizalmatlanság. Életkortól függetlenül sem vagyunk egymással feltétlen összhangban életünk folyamán libidót tekintve: egyszer fent, másszor lent, megint fent, s ismét lent. Mindez sokszor ellentétesen. Éppúgy, mint a libikóka. Akarom mondani libi(DÓ)kóka.

A napokban megjelent hírek szerint, pár éven belül akár egy tabletta is megoldás lehet a csökkent libidó kezelésében. A nők számára kifejlesztett, tesztoszteron tartalmú készítményről Prof. Balázs Csaba endokrinológust kérdeztük.

Akkor az sem igaz az, hogy több szex, több libidó?

De, igen, egy ideig. Később csökkenés következik be az indíttatás terén. Vegyük csak elő a szemléltetéshez a jó öreg közgazdaságtan egyik alapelvét: az első gesztenyés kifli mennyei, a második is nagyon finom, a harmadikat még beburkoljuk, de aztán a negyediknél lassan rá sem bírunk nézni. Egyszerűen telítődünk. A telítettség pedig nem éppen vágyfokozó. Sőt mi több, csömört okoz. Legyen szó bármiről.

Persze nemcsak a mennyiségtől, az azonnaliságtól is lehet csömört kapni. Ha valamit szinte azonnal megkapunk, annak nem lesz értéke számunkra. Ha a szexuális vágyunkat rögtön kielégítjük, az hosszabb távon épphogy nem oldja, hanem csökkenti a libidónkat. Előbb utóbb érzelmi kiürülés, sekélyesség lesz a jussunk.

Volt idő, amikor a nők arra panaszkodtak, hogy a férfiak csak szexet akarnak, hosszabb távon elköteleződést meg nem. Ma nemhogy kapcsolatot, de gyakran még szexet sem akarnak. Távol álljon tőlem őket védeni, ámde ez csak félig az ő hibájuk. A lépten-nyomon felkínálkozó nő nem növeli a vágyat. Immunitást okoz. És persze ellenkezőleg: ha késleltetjük vágyaink kielégítését, a jól megérdemelt együttlét jóval nagyobb értéket fog képviselni. Emlékeznek még a banánra a pult mögül karácsonykor? Nos, ez pont olyan.

Hölgyeim, fel van adva a lecke!

Érdemes lenne leporolnunk anyáink, és nagyanyáink jól bevált módszerét, és néha megálljt kéne parancsolni akár a saját vágyainknak is. No persze nem végleg. Csak játékból. Egyszer-egyszer. Hogy ez nehéz? Naná, hogy az. De a kezdeményezés ősi program szerint a férfiak sajátja. Spirituális értelemben a férfi a nap, a nő a hold, az előbbi kiárad, utóbbi befogad. Aktív és passzív. Évezredek óta így megy ez. Nem működhet másképp, s mint az ábra mutatja nem is működik.

A női kezdeményezés – bár néha izgalmas – rosszul időzítve mégis könnyen zátonyra fut. Az eredmény: nőiességében elbizonytalanodó nő, és teljesítménykényszertől terhelt férfi. Káosz. Kudarc. Mindkét oldalon. Pedig szexuális értelemben minden nő ugyanarra vágyik: hogy a vadász leterítse. Ne vegyük hát el az ehhez szükséges kedvet és puskát attól, aki ezt megadhatja nekünk: a férfitól.

Végül zárszóként még egy gondolat Steve Jobs után szabadon: „Maradjunk kicsit éhesek, maradjunk kicsit bolondok.”.

Mindkettő igaz itt is, és mindkettő csakis javíthat a helyzeten.

Írta:Tengelics Helga| Pszichológus |