Koronavírus: További oltásokra is szükség lesz?

Koronavírus: További oltásokra is szükség lesz?

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 20. 05:33
Bár elképzelhető, hogy szükség lesz további oltásokra, ám erre vonatkozóan nincs még megfelelő adat és tapasztalat.

Bár elképzelhető, hogy szükség lesz további oltásokra, ám erre vonatkozóan nincs még megfelelő adat és tapasztalat.

Müller Cecília szerint az még a jövő zenéje, hogy kell-e, és ha igen, milyen időközönként ismételni az oltást. Ugyanakkor ez sem lenne rendkívüli, hiszen például a kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás ellen a két alapoltáson túl a 3. és az 5. évben meg kell ismételni az oltást. Nem a magyar egészségügyi hatóság fog a további (emlékeztető) oltások szükségességéről dönteni, hanem az adott vakcina gyártója.

Most azonban az a legfontosabb, hogy minél többen kérjék és fogadják el a számukra felajánlott oltást, hiszen csak ez biztosítja az egyéni védelmet. A közösségi védelmet pedig az, ha minél többen rendelkeznek egyéni védelemmel.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Ezidáig már minden harmadik magyar ember megkapta az első védőoltását. Müller Cecília tájékoztatása szerint az első oltást 3 266 425 embernek adták be, és 1 391 381-en a második oltást is megkapták. Folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok Magyarországra. Hétfőn 68 400 Moderna-vakcina érkezett, kedden 248 040 adag Pfizer-oltóanyagot várnak, a héten pedig további orosz és kínai vakcina érkezése is várható.

Az oltásoknak és a védelmi intézkedések fenntartásának köszönhetően javulnak a járványügyi adatok, vasárnap 2680 új fertőzöttet regisztráltak, s bár még magas, de csökken a kórházban ápoltak száma, akik jelenleg 8650-en vannak, közülük 1052-en szorulnak. Nemcsak a kórházi oltópontokon, szakrendelőkben és a háziorvosoknál, hanem a honvédségi oltóbuszokon is oltanak. Utóbbiak Tolna megye kistelepülésein folytatják a munkát.

Müller Cecília az óvodák és az általános iskolák nyitásával kapcsolatban elmondta, ahol kérték, a honvédség mindenhol elvégezte a fertőtlenítést. Hangsúlyozta, az iskolákra vonatkozó járványügyi intézkedések továbbra is érvényben vannak, tehát az intézményekben kötelező a testhőmérséklet-mérés és a kézfertőtlenítés, és ajánlott az osztálytermek gyakori szellőztetése. A szülőktől azt kérte, csak egészséges gyereket küldjenek közösségbe.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Folyamatosan nő az oltást kérők száma, eddig 4 millió 280 ezren regisztráltak.

Az országos tisztifőorvos ismét megerősítette, hogy az oltás utáni ellenanyagszint-vizsgálat önmagában nem ad megfelelő információt a védettség kialakulására. Sok olyan oltást követő állapot van, amikor az ellenanyag már nem mérhető a szervezetben, mégis a sejtes immunitás "emlékszik" a kórokozóra, a beadott oltásra, és elindul az ellenanyag-termelés. Azonban - tette hozzá - a sejtes immunitás nem mérhető könnyen. Az egyes vakcinák hatásosságát a gyártó határozta meg az elvégzett klinikai vizsgálatok alapján. Bízni kell a gyártók és a független laboratóriumok vizsgálatában, mindegyik Magyarországon forgalomban lévő vakcina hatásos és kellő védelmet ad.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.