A családalapítás eljövetele nagyon sok mindentől függ. A gyermekvállalás a párkapcsolat, illetve az anyagi feltételek és a karrier függvényében kövtkezik be.
Európában egyre később szülik meg első gyermeküket, aminek bizony megvannak a maga veszélyei!
Sokszor hallhattuk nagyanyáinktól, hogy bizony 18 évesen már férjhez is mentek, sőt, sokan ebben a korban már az első gyermeküket is megszülték. A kétgyermekes családmodell már 20 éves korra beteljesült, 25 évesen akár hatalmas családdal is rendelkezhettek már az emberek.
A friss kutatások alapján az átlagéletkor, amiben a nők az első gyermeküket vállalják 2019-ben, Európában, 29,4 éves kor. Ráadásul ez egy “romló” tendencia, azaz egyre és egyre későbbre tolódik ez a szám. Hogy ennek mi az oka? A társadalom. A nők képzik magukat, és természetes, hogy tudásukkal sikereket is szeretnének elérni. Erre azonban gyermek mellett sajnos kevés esélyük marad. Az életüket elindítani, a pároknak az egzisztenciát megteremteni lényegesen tovább tart – ahogyan maga az iskola is -, így a gyermekvállalás is kitolódik.
"Alapvetően nem, de csak abban az esetben, ha a kismama vagy leendő kismama tisztában van azzal, hogy gyermekvállalás szempontjából már magasabb kockázatú csoportba tartozik. Biológiailag a legideálisabb kor a gyermekvállalásra a 20-as évek eleje - közepe. Ezután a test nehezebben regenerálódik, lényegesen megnő az esélye a terhesség szövődményeként kialakuló bajoknak, mint amilyen a toxaemia, vagy a terhességi cukorbetegség. Ezek pedig sajnos a babára is komoly hatással lehetnek" – mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos, a ratkotunde.hu. szakértője.
A kor előrehaladtával az életmódunk szépen lassan kikezdi a szervezetet. A nem megfelelő táplálkozás, a mozgásszegény életmód, a környezeti hatások mind tápanyaghiányos állapotot eredményeznek - melyben jelenleg mintegy 2 milliárd ember szenved világszerte, zömmel a fejlett országok lakói. Több a stressz, több a kemikália és a test sajnos ez ellen már nem tud hatékonyan védekezni.
A terhesség szakember általi végig kísérésé éppen ezért kiemelt jelentőségű a 20-as évek végén, vagy később. Emellett lényegesen jobban oda kell figyelni magunkra is. Terhesen is nagyon jót tesz a rendszeres mozgás és a kiegyensúlyozott táplálkozás, de tekintve a megnövekedett tápanyagigényt, és a korral jelentkező hiányállapotokat a várandósság támogatását is javasolja ma már a szakemberek többsége!
Erre a jó várandósvitamin képes lehet, persze akkor, ha megfelel néhány kritériumnak:
A családtervezést optimális esetben a testünk igényeihez kellene igazítani, de erre vajmi kevés az esély. Hogy mikor igazán jó gyermeket vállani? Ez nagyon eltérő, még Európában is. Az átlagéletkor az első gyermeknél Bulgáriában 26,3 év, ezzel szemben Olaszországban 31,3 év.
A családalapításnál nem annyira a kor, sokkal inkább a tervezés és a jó reakció számít. Az előre tervezett babák esetében könnyebb felkészülni, de a spontán fogant magzatok esetében is erősen igényli a test a támogatást, a nyugalmat és azt, hogy a kismama önmagára figyeljen. Talán ezt a legnehezebb megvalósítani a mai világban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.