A PCOS öröklődhet?

A PCOS öröklődhet?

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 09. 12:04
A PCOS esetén komoly betegségről van szó, mely nem csak a termékenységre fejt ki hatást, hanem mentális vonatkozásai is vannak.

A PCOS esetén komoly betegségről van szó, mely nem csak a termékenységre fejt ki hatást, hanem mentális vonatkozásai is vannak.

A PCOS kapcsán eljutottunk oda, hogy a betegségre annyiszor hívták már fel az emberek figyelmét, hogy besokalltak, és nem is igazán foglalkoznak vele. Hiszen a PCOS nem életveszélyes, és sokszor még a terhesség is kialakulhat mellette. Ha pedig úgy van jelen, hogy már baba is van, akkor jó lesz fogamzásgátlónak.

Mentális oldal

Sajnos mind a mai napig nem tudjuk biztosan, mi is okozza a PCOS, vagyis a policisztás orvárium szindróma nevű tünetegyüttest. Sok dolgot sikerült kideríteni róla - többek közt azt is, hogy gyógyítható, visszafordítható folyamat -, de nagyon sok dolgot most sem tudunk.

Fotó: 123rf.com

A betegség gyakori kísérője az androgén hormonok túltengése, ami hozzájárul a kellemetlen tünetek kialakulásához is. A túlzott szőrösödés vagy a meddőség mellett azonban az androgén hormonok sajnos hatással vannak a mentális egészségre is, ez pedig akkor is igaz, ha a terhes nő szenved PCOS-ben - így azonban a magzatra is hatással van a betegség.

Elisabet Stener-Victorin és kutatócsoportja ugyanis összefüggést mutatott ki a tesztoszteron kitettség és a depresszió megjelenése között. Az ok az amygdalában található szerotonin és GABA neurotranszmitter szintézisére gyakorolt hatásban keresendő. A kutatócsoport patkánykísérletekben mutatta ki a hatást, mely a lány magzatokra komolyabban hat, mint a fiúkra.

Örökölhető depresszió

"A PCOS elég erősen képes rányomni a bélyegét az önértékelésre, hiszen hízással, szőrösödéssel járhat, ráadásul a nőiségében is csalódhat miatta az ember. Mindezek mellett kémiai hatással is hozzájárul a depresszió kialakulásához. A fent említett kémiai hatások pedig a magzatok esetében is jelentkeznek, vagyis tulajdonképpen az édesanya PCOS depresszióját (és sajnos a betegségre való hajlamot) örökölheti a magzat. Mind a kisfiúk, mind a kislányok esetében jelen van a depresszió növekedésének gyakorisága, ám a lányok körében a növekedés sokkal markánsabb" - mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos, a ratkotunde.hu szakértője.

A PCOS visszafordítható

A betegség hormonális eredetű, vagyis a kezeléséhez mindenképpen endokrinológus szakemberre is szükség lesz. Ugyanakkor ma már tudjuk, hogy a megfelelő tápanyagellátottság bizony képes enyhíteni, a megfelelő kezeléssel visszafordítani és gyógyítani a betegséget.

A tápanyagok kiegyensúlyozott pótlására akkor van a legnagyobb szükség, amikor egy nő várandós lesz – erre ma már a szakemberek többsége javasolja a várandósvitamin szedését. Ugyanakkor az ilyen készítmény hatalmas segítség lehet a PCOS elleni küzdelemben is, ha igazán jól hasznosulnak a benne lévő tápanyagok. Ennek két feltétele van:

  • Komplexitás: az egyes anyagok mások jelenlétében könnyebben épülnek be a szervezetbe. A kapcsolat megtalálható például a vas és a C-vitamin, vagy éppen a cink és a réz között.
  • Szerves kötések: azok a kémiai kötések, melyek biológiailag aktívak, elősegítik az anyag hasznosulását. Ez a termékekben jellemzően a -citrát és -glükonát kötési formákat jelenti (cink-citrát, réz-glükonát), melyek jelenlétében az anyagok akár 80%-kal is jobban hasznosulnak!
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.