Itt az ideje, hogy megértsük, mi is az egészséges, normális testkép, a nők és férfiak esetében egyaránt. Hiszen a férfiak termékenységi mutatói egyre csak zuhannak, és bizony a túlsúly is erősen közre játszik ebben!
A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre.
A férfinak elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél - tartja egy régi mondás. Ez mára azért már többnyire nem állja meg a helyét, de tény, hogy a férfiak esetében például az elhízás messze nem akkora “probléma”, mint a nőknél. A másik véglet, amikor a férfi izomkolosszussá gyúrja magát, minimális testzsír százalékokat produkálva. Egyik sem szerencsés...
Azzal már foglalkoztunk, hogy milyen problémákat generálhat a férfiak szervezetében - és konkrétabban a spermiumképzésükben -, ha a sportot túlzásba viszik (hát még akkor, ha erre különböző szerekkel még rá is erősítenek). Azzal azonban viszonylag keveset foglalkoztunk, hogy az elhízás a férfiak esetében már bizonyítottan is rontja a spermiumok hatékonyságát.
Eleddig az in vitro fertilizáció közben nem sikerült kimutatni eltérést a normál testalkatú, és az elhízott férfiak spermamintái között. Vagyis azok a minták, melyek klinikailag megfelelőek voltak (megfelelő számú spermium, megfelelő morphológia, és normál DNS töredezettség), ott nem mutatott eltérést az elhízott férfiak mintája.
Taylor Pini, PhD, a Colorado Reproduktív Orvosi Központ posztdoktora egy friss tanulmányban rámutatott, hogy az alaposabb vizsgálat kimutatta, hogy bizony van eltérés az elhízott férfiak spermamintái és a normál testalkatúak mintái között, méghozzá nem is kevés! Egész pontosan a spermiumok 27 fehérjéjében mutattak ki eltérést a klinikailag megfelelő (vagyis elméletileg normál termékenységgel rendelkező) elhízott férfiak mintái között.
"Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bizony romlik, méghozzá sajnos akár jelentősen is romlik az elhízás hatására a megtermékenyítő képesség a férfiaknál is. Ez pedig rossz hír, tekintve, hogy a szakemberek szerint drasztikusan csökken a családalapítási képesség a férfiaknál, várhatóan 2100-ra több lesz a meddő férfi, mint a termékeny" - mondja Ratkó Tünde.
Az elhízás ellen mindenképpen a megfelelő diéta és a mozgás a leghatékonyabb fegyver. Ezzel nem csak a hasi zsírtól lehet megszabadulni – mely egyébként ösztrogénazonos anyagokat termel, így jelentősen hozzájárul az ösztrogéndominancia miatti meddőség kialakulásához-, hanem az egészséges önértékelést is vissza lehet szerezni.
A gond csak azzal van, hogy a diéták a fogyás érdekében sokszor kevesebbet visznek be azokból a tápanyagokból, melyek viszont a normál termékenység fenntartásához szükségesek lennének. Ezt áthidalandó a férfiaknak érdemes férfivitamint szedni, mely optimális esetben képes visszaállítani a normál spermiumtermelést.
Hogy mi az optimális eset? Ha a férfinak nincs olyan betegsége, mely a meddőséget kiválthatja, illetve, ha a megfelelő készítményt választja. Mára ugyanis ezekből a tablettákból is számtalan verzióval találkozhatunk a polcokon.
Az igazán hatékony tápanyagpótláshoz két szempontot kell teljesítenie a készítménynek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.