Új App a beszédzavarral küzdők számára

Új App a beszédzavarral küzdők számára

beszédzavar
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 18. 17:35
Magyar nyelven is elérhetővé vált a súlyos beszédzavarral küzdő gyermekek és felnőttek akadálymentes kommunikációját támogató alkalmazás, az AVAZ.

Magyar nyelven is elérhetővé vált a súlyos beszédzavarral küzdő gyermekek és felnőttek akadálymentes kommunikációját támogató alkalmazás, az AVAZ.

A Telenor támogatásával megvalósult fejlesztést a nagyon ritka betegséggel született, kilencéves Vince családja kezdeményezte – a szoftver több ezer érintettnek nyújthat segítséget.

Foto:AVAZ

AzAVAZapplikáció elsősorban azoknak készült, akik valamilyen betegség miatt súlyos beszédzavarral küzdenek – azaz nem, vagy csak korlátozottan képesek beszélni –, de a képi megjelenítés és a modern mobil eszközök használatával mégis képesek lehetnek gondolataik megosztására, hogy a tágabb világgal is könnyen megértessék magukat. A világszerte 15 nyelvre lefordított, eredetileg Indiában fejlesztett app magyar verziójának létrejöttét a kilencéves Vince családja kezdeményezte és fogja össze. Vince az ízületeit és izmait érintő nagyon ritka betegség, az úgynevezettAMC miatt nem tanult meg beszélni, ezért jelenleg is applikáción keresztül kommunikál.

Vince szülei az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szakembereivel, többek között nyelvészekkel, pszichológusokkal és AAK szakértőkkel, valamint aKis Hőseink Alapítványközreműködésével dolgoznak az AVAZ magyar nyelvű változatának fejlesztésén.

Foto:AVAZ

A munka révén Vince – és rajta kívül sok ezer kommunikációs nehézséggel küzdő gyermek és felnőtt, például autisták, cerebrális parézissel, központi idegrendszeri sérüléssel, afáziával és egyéb beszédképtelenséget okozó nehézséggel élők – könnyen az egyéni igények szerint alakítható, magyar mondatok alkotására alkalmas eszközt kapnak a mindennapi kommunikációhoz.

Nemzetközi szakirodalmi adatok szerint körülbelül a népesség 0,5 százalékának életminőségét javíthatja nagyban a vizualitáson alapuló, úgynevezett alternatív és augmentatív kommunikáció (AAK) lehetősége, ami Magyarországon több ezer főt jelenthet.

Foto:AVAZ

Ezt a módszert alkalmazza az AVAZ is, amely itthon hiánypótló: jelenleg ez az egyetlen olyan applikáció, amelyben az írott kommunikáció képi megsegítéssel és predikcióval együtt érhető el magyar nyelven. Egyaránt segítséget jelenthet például a komplex kommunikációs igényű gyermekek olvasni tanulása során, de a beállítások módosításával felnőttek számára is használható, amikor például Parkinson-kór vagy stroke esetén van szükség kommunikációs támogatásra” – mondta elMiksztai-Réthey Brigitta, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar tanársegédje, aki szakértőként vesz részt az app magyarításában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.