Pszichés megterhelést okoz a koronavírus-járvány a kamaszoknál, a 40-50-es korosztálynál és az időseknél – közölte Steigervald Krisztián generációkutató vasárnap az M1 Ma reggel című műsorában.
Steigervald Krisztián elmondta, több generáció is nőtt fel úgy az elmúlt évtizedekben Magyarországon, hogy nem kellett számolnia komolyabb krízishelyzettel – például háborúval vagy járványokkal. A koronavírus merőben új helyzetet teremtett ebben az évben.
Az 50-es évek végén született magyarok nem éltek meg olyan komoly krízishelyzetet, mint a jelenlegi koronavírus-járvány. Az idén tavasszal jött el az első olyan krízisidőszak, amelyhez hasonló sokkhatást csak a „veteránok” generációja élt át a szintén krízishelyzetnek nevezhető második világháborúval, majd a 50-es évek diktatúrájával.
Hullámzóan reagáltunk a krízisre: a vírus tavaszi „felfutása” miatt érzett sokk után a nyári időszakban egyfajta hurráoptimizmust éltünk meg a karanténhelyzet feloldásával, majd az őszi időszakban a vírus második hullámával beköszöntött „pandémiás fáradtság” volt megfigyelhető a különböző generációk tagjainál.
Leginkább az idősebbek, az egyedül élők esetében jellemző a mentális kimerültség, de a negyvenes, ötvenes korosztály körében is mutatkozik azoknál a családoknál, ahol a pandémiás helyzet hirtelen terhek sokaságát rótta a családtagokra – mondta a generációkutató.
A pandémia hatására megkezdődtek a munkastílussal, életvitellel kapcsolatos újragondolások is, amelyek korábban nem volt jellemző bizonyos generációkra.
A generációkutató példaként említette a x generációt: mint mondta, a zárt otthoni környezetben mostanában sok negyvenes és ötvenes éveiben járó, a munkájában és életvitelében jellemzően maximalista ember értékelte át az életét és a munkáját, és kezdett valami egészen másba.
Pozitív és negatív hatásai is lehetnek a pandémiának. Utóbbit a kezelésre szoruló mentális és pszichés tünetek növekvő száma is jelzi a különböző korosztályokban, mindeközben reményteli, hogy ezekre a hatásokra egyre többen, össztársadalmi léptékben is odafigyelünk és kis közösségeket, csoportokat létrehozva keressük a megoldásokat.
A szakértő azt mondta: a kamaszoknál az okozhat gondot, hogy nem tudják tartani a kapcsolatot társaikkal, a 40-50-es korosztálynál az otthoni munka és a digitális oktatás miatti pluszfeladatok, az időseknél pedig a teljes bezártság miatti pszichés teher.
Steigervald Krisztián szerint a bezártság, szorongás hatása két-három hónap után jelentkezhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.