Tudjuk, hogy étellel sok kalóriát viszünk be a szervezetbe, és állandóan olvasgatjuk az ételek csomagolásán feltüntetett információt, és számolgatjuk a fogyáshoz szükséges energia bevitelt.
De tudjuk-e azt, hogy a folyadékok, italok mennyi kalóriát képviselnek? A szénsavas üdítők, a habos capuccino, egy pohár vörösbor – hajlamosak vagyunk elfelejtkezni róluk, pedig lehet, hogy emiatt nem indul meg a fogyásunk.
Alkohol
Ha egyszerűen szeretnénk kifejezni, az alkohol tulajdonképpen üres kalória. Azaz semmilyen vitamintartalommal nem bír. Káros hatásai, a máj és idegrendszer károsítás akkor következik be, ha mértéktelenül fogyasztjuk (nők esetében heti 14 egység, férfiak esetében heti 21 egység), viszont még akkor is hízunk tőle, ha kis mennyiségben fogyasztjuk.
Három pohár fehérbor például megegyezik egy fél doboz Pringles chips kalóriájával. Három pohár vörösbor egyenlő két nagy szelet pizzával. Három üveg alkoholos szénsavas ital pedig olyan, mintha megettünk volna két szelet Mars csokit.
Az alkohollal nem csak a kalória bevitel a gond, hanem az is, hogy nem engedi a szervezetet dolgozni, megakadályozza az ételek bontását, égetését. Azaz ha ilyenkor testmozgást végzünk, először az alkoholhoz nyúl a szervezet, és a zsírtartalékokat egyáltalán nem hasznosítja. Kivéve, ha maraton futáson veszünk részt.
Azaz, ha alkoholt iszunk, késleltetjük a zsírégetést. Ha komolyan gondoljuk a diétát, akkor vonjuk meg magunktól az alkoholt teljes mértékben.
Ha ez nem megy, szabjunk korlátokat. Heti 2-3 egységnél többet ne igyunk. Egy egységnek számít egy normál pohár fehérbor, egy pohár sör vagy almabor, és egy adag aperitif vagy tömény szesz.Szükség esetén változtassuk meg társadalmi szokásainkat is.
Szénsavas üdítők
Egy doboz üdítő (330 ml), például kóla, limonádé, kb. 13 teáskanál cukrot rejt, méghozzá a rosszabbik fajtából.
Elkerülhetetlen, hogy ilyen italok fogyasztása mellett hízzunk, főleg ha rendszeresen fogyasztjuk. Ez a fajta cukor beleszól a szervezet éhségérzetébe, a szervezet nem tudja elnyomni az éhségérzetet.
Emellett ezek az italok a szervezetre káros ásványi anyagokat is hordoznak. Vannak olyan változatok a piacon, melyek kevésbé károsak, vagy ahol az édesítőszer helyett a gyümölccsel próbálják az ízt biztosítani.
A legjobb az, ha tiszta vizet iszunk, melyet citrommal vagy egy kis természetes gyümölcslével ízesítünk. Ha szomjasak vagyunk, keverjünk össze egy fél pohár vörösáfonya vagy gránátalma levet vízzel és igyunk meg azt.
Gyümölcslevek
A gyümölcslevek fogyasztása nagyszerű módja annak, hogy vitaminnal lássuk el testünket, és a napi gyümölcsfogyasztás egyik formáját képezhetik.
Ugyanakkor itt is figyeljünk a rejtett kalóriákra. 200 ml narancslé 90 kalóriát ad, míg egy narancs csak 40 kalóriát.
A nem frissen csavart, hanem dobozos gyümölcslevek egy része mesterséges édesítőt is tartalmaz, illetve cukrot, ezért olyan vegyünk, ami friss gyümölcsből készült, vagy a legjobb, ha saját magunk készítjük el. Lehetőség szerint fogyasszuk el az egész gyümölcsöt, vagy a levet hígítsuk vízzel – így maximális a hidratálás, és kevesebb a kalória.
A gyümölcsturmixok veszélyesebbek. Egy 150-200 ml adag több, mint 250 kalóriát rejt. A cukortartalma, igaz, hogy természetes cukorról van szó, mégis magas. A gyümölcsturmixot inkább tekintsünk nasinak mint italnak.
Tartsuk észben: a hidratálás legjobb formája a tiszta VÍZ, nulla kalóriával. Fogyasszunk legalább napi 6-8 pohárral.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.