A koleszterin egy zsírszerű anyag, ami a májban termelődik, illetve csak állati eredetűtermékekben, élelmiszerekben található. A koleszterinszint lehet magas az életmódunknak köszönhetően és lehetséges, hogy „örököltük” a magasabb értékeket, dedr. Vernes Réka, a KardioKözpont életmód orvosa, sportorvos, hipertonológus szerint mindkét esetben sokat tehetünk a csökkentéséért a megfelelő életmód programmal.
A köznyelvben "jó koleszterinnek" nevezzük a nagy sűrűségű (high density - HDL) koleszterint, "rossz koleszterinnek" a kis sűrűségű (low density - LDL) koleszterint. A tartósan fennálló emelkedett koleszterinszint következménye, hogy az érfalban gyulladásos sejtekkel körbevett, fibrinsapkával lefedett koleszterin lerakódások, plakkok keletkeznek, amelyekbe később kalcium is rakódik. Ezt a folyamat maga az érelmeszesedés, amely gyakran csak az első fázisnak tekinthető. A folyamat előrehaladtával az erek fokozatosan beszűkülnek, elzáródnak, csökken vagy megszűnik bennük a véráramlás. Ennek következménye lehet a szívinfarktus, az agyi katasztrófa (stroke), vagy az artériás trombózis (végtagi elzáródás), az érelzáródás helyétől függően. A kutatások pedig azt bizonyítják, hogy a három közül bármelyik előfordulása növeli a másik kettő bekövetkezésének esélyét is. Nagy eséllyel előfordulhat, hogy egy infarktuson átesett beteg néhány éven belül a stroke-ot is kap, ahogyan egy szélütés után nagyobb a kockázata egy szívinfarktusnak. A végtagi érszűkülettel küzdő beteget pedig fokozottan veszélyeztetettnek kell tekinteni a másik két trombotikus betegségre vonatkozóan.
- Vagyis akoleszterinszint csökkentésemindenképpen szükséges. Elsősorban az életmódon érdemes változtatni, ami akkor sem kerülhető el, ha szükséges a gyógyszeres kezelés is. Ez a National Heart, Lung and Blood Institute szakmai irányelve is – hangsúlyozza dr. Vernes Réka, a KardioKözpont életmód orvosa, hipertonológus.
A transzzsírok olyan élelmiszeripari eljárásokon keresztülment élelmiszerekben találhatók, amelyek olcsóbbá és tartósabbá teszik azokat. Ugyanakkor az American Heart Association (AHA) szerint két különböző káros hatással is bírnak: növelik a vérben az LDL koleszterin szintjét és csökkentik a HDL koleszterinét. Transzzsírsavak megtalálhatók többek közt a margarinokban, a részben hidrogénezett növényi olajokban, a feldolgozott és előrecsomagolt élelmiszerekben.
A vörös húsok, a csirkebőr, a vaj, a zsíros tej és tejtermékek és bizonyos sütőolajak, mint a pálma- és a kókuszolaj gazdagok telített zsírokban – amelyek emelik a vérben az LDL koleszterinszintet. Ezért az AHA ajánlása szerint ezeknek csupán a napi kalória bevitel 5-6 %-át szabadna kitennie.
Egyszeresen telítetlen zsírsavak nagy mennyiségben találhatók az olíva-, repceolajban, földimogyoróban, mogyoróban, mandulaolajban, avokádóban, a diófélékben és a magvakban. Az egyszeresen telítetlen zsírsavak csökkentik a teljes koleszterin és az LDL-koleszterin szintjét anélkül, hogy a HDL-szintet befolyásolnák. A többszörösen telítetlen zsírsavak jó forrásai a diófélék, a tonhal, a pisztráng, a lazac, és az olyan olajok, mint a kukorica vagy a napraforgó. A többszörösen telítetlen zsírok közé tartoznak az esszenciális vagy létfontosságú zsírsavak, amelyeket a szervezetben nem tudunk előállítani, ezért a táplálékkal kell bevinni azokat. Az esszenciális zsírsavaknak két fontos alcsoportja van: omega-3 és omega-6 zsírsavak.
A teljes értékű, növényi eredetű táplálkozás, többek között a magas rosttartalom miatt, bizonyítottan csökkenti a koleszterin szintet. Jó forrásai a zöldségek, gyümölcsök, babfélék és a teljes kiőrlésű gabonák.
A rendszeres mozgás bizonyítottan erősíti a szívizomzatot, segíti a fogyást, javítja a hangulatot, csökkenti a vérnyomást és növeli az ún. jó, HDL-koleszterinszintet. Bizonyos alapbetegségek vagy csupán bizonytalanság esetén érdemes szakértő vezetésével elkezdeni a mozgást, mert például érelmeszesedés esetén fontos, hogy alacsony szintű aktivitással induljon az edzésprogram, kezdetben ugyanis ezzel lehet elérni a pozitív hatásokat. A cél az optimális testsúly elérése, a túlsúly gyarapodás megelőzése vagy csökkentése, hiszen a koleszterinszintet a súlytöbblet is erősen meghatározza. Már 3 kg súlycsökkenés mérhető koleszterinszint csökkenéssel jár, valamint nő az inzulinérzékenység és csökken a trigliceridszint is.
- A koleszterinszint csökkentéséért sokat tehetünk a megfelelő életmód kialakításával, amelyet a szakértő vezetés még hatékonyabbá tehet. Ugyanakkor vannak olyan helyzetek, amikor gyógyszer is szükséges a normál értékek beállításához. Ilyen például, amikor öröklötten magas a koleszterinszint, illetve amikor már olyan előrehaladott az állapot, hogy a metabolikus szindróma más elemei is növelik a szív-érrendszer betegségek rizikóját. Ennek eldöntése és a megfelelő kezelés elrendelése mindenképpen orvosi feladat – ismerteti dr. Vernes Réka, a KardioKözpont életmód orvosa, sportorvos, hipertonológus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.