A kertben, a szabadban is tartsuk be a higiénés szabályokat

A kertben, a szabadban is tartsuk be a higiénés szabályokat

kert
PUBLIKÁLÁS: 2020. június 10. 14:35
A láthatatlan ellenségnek, a koronavírusnak a kerítés nem akadály, éppen ezért fontos, hogy a kertben is tartsuk be a higiénés szabályokat.

A láthatatlan ellenségnek, a koronavírusnak a kerítés nem akadály, éppen ezért fontos, hogy a kertben is tartsuk be a higiénés szabályokat.

Például a kinti cipőt ne vigyük be a házba, a kerti munka után pedig öltözzünk át, csakúgy, mint minden egyéb kinti tevékenység után.

Csomai Zita kiemelte, azok az emberek, akik kerti munkát végeznek, a megfelelő távolság betartásával végezhetik közösen azt.

A láthatatlan ellenségnek a kerítés nem akadály, ezért

a kertszomszédokkal, illetve a ház előtt elhaladókkal is tartsunk tisztes távolságot,

ami legalább másfél-két métert jelent.

Rusvai Miklós emlékeztetett, az általunk permet formájában kiköhögött, kitüsszentett vagy a beszéd közben kijuttatott nyálcseppek felhígulnak a levegőben.

A vírus nemcsak az emberi bőrön képes megtapadni, hanem bármilyen felületen is. Ezért az új vagy kölcsönkért kerti szerszámokat is le kell fertőtleníteni. A vetőmagok, dughagymák és palánták csomagolását azonnal dobjuk a kinti szemetesbe, és alaposan mossunk ezután kezet.

A kinti cipőt ne vigyük be a házba, a kerti munka után pedig öltözzünk át,

csakúgy, mint minden egyéb kinti tevékenység után. Az alapvető szabályokat egészségünk védelmében be kell tartani, ha ezt megtesszük, kimehetünk a teraszra, udvarra vagy a kertbe, akinek pedig erre nincs lehetősége, az ablakot is kinyithatja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.