A szétválasztott bangladesi ikrek egyikén sürgős műtétet kellett végrehajtani - közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány.
A fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket (Rukiát és Rabiát) 33 órás maratoni műtéttel választotta szét a Cselekvés alapítvány magyar orvoscsapata 2019. augusztus 1-jén és 2-án.
Az alapítvány közleménye szerint az ikerpár egyik tagján, Rabián kellett sürgős műtétet végrehajtani márciusban, mert a kislány homlokán kiterjedt seb keletkezett. Az ellátása során az implantátum és a környező szövetek rekonstrukciója is megtörtént. Hozzátették: a sikeres műtéti szakaszt követően így remélhetőleg biztonsággal elvégezhető lesz Rabia 2020 nyarára tervezett koponyacsontpótlása.
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány 2002 óta tevékenykedik a magyar egészségügyi ellátórendszer minőségének javítása érdekében. A koronavírus-járvány idején 38 kórházi ágy biztosításával és egészségügyi önkéntesek szervezésével segíti a megfertőződött betegek hazai ellátását az alapítvány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.