A hír hallatán talán azok is felpattannak, akik amúgy kényelmesen ülnek. Még rosszabb, hogy nem csak a tévéfüggők, hanem az egyszerű ülőmunkát végzők feneke is megnő egy idő után.kerekes székhez kötött betegek felfekvéseit vizsgálja.Kísérlete során zsírsejteket juttatott egy gumiszalagra, amit utána széthúzott, ezzel utánozva a folyamatot, ami az ágyban fekvő vagy kerekes székben ülő ember szervezetében megy végbe.ugyanúgy táplálta a sejteket, ám nem húzta szét őket. négy hét múlva pedig már ötven százalékkal voltak zsírosabbak.Munka közben néha álljunk fel egy kis sétára.A kutatók úgy tapasztalták, hogy „széthúzott körülmények között” több zsírsejt termelődik - például a sok ülés vagy fekvés következtébenzsírsejtek„Az elhízás több mint a kalóriaegyensúly megbomlása. A sejtek maguk is reagálnak a környezetükre. Széthúzott állapotban a zsírsejtek több trigliceridet termelnek és gyorsabban is nőnek. A hosszú ideig tartó ülés és fekvés elősegíti ezt a folyamatot”a kalóriaégetés mellett a sejtek környezetére is figyelni kell. A veszély ugyanis nem csak a betegség miatt ülésre és fekvésre kényszeríttet betegeket fenyegeti, hanem mindenkit, aki túl sokat ül az íróasztala mögött.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.