Az alvászavar ma már szinte népbetegség, amit az óraátállítás még inkább tetéz. Gyuri bácsi szerint a gyógynövények mellett a kevesebb idegeskedés és a kütyük kikapcsolása segíthet a legtöbbet.
Gyuri bácsi még soha életében nem aludt rosszul. „Mindig is szerettem aludni. Figyelek arra, hogy a napi 9 óra alvás meglegyen. Este 9-kor fekszem, mert úgy tudom, hogy az éjfél előtti alvás pihentetőbb, és reggel 6 órakor kelek” – mondja az ország füvesembere és hozzáteszi, hogy régen korántsem volt ennyi probléma az alvással. Szerinte ennek az lehet az oka, hogy őseinket kevesebb idegi hatás érte, s hogy sokkal több fizikai munkát végeztek.
Bárhogyan is legyen, az biztos, hogy napjainkban egyre több a rosszul alvó ember, ezért az alvásbetegségek is nagyobb figyelmet kapnak. Az Alvás Világnapján márciusban megtartott budapesti konferencián például elhangzott, hogy ma már több mint 200-féle alvásbetegséget tartanak számon.
A népgyógyászat szerencsére már évszázadok óta ismer olyan gyógyfüveket, amelyekkel az idegességet, (ma már stressznek hívjuk), és az álmatlanságot is kielégítően tudja kezelni, nézzük, melyek azok.
Gyuri bácsi elsősorban a nyugtató hatású gyógynövényeket ajánlja a különféle alvászavarokra. Általános javallata, hogy a gyengébb hatású gyógynövényből készült teát délelőtt, az erősebbet lefekvés előtt fogyasszuk el.
Gondolná, hogy a sör legfontosabb alapanyaga, a komló is nyugtató, altató hatással bír? Anekdoták szerint a komlót betakarító munkások rendre elszunyókáltak a komló szárítása, feldolgozása közben. A fitoterápiában a komlótobozt használják - elsősorban
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.