Tudjuk, hiszen ma már a csapból is az folyik, hogy mennyire fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás. Nem csak azért, mert az egészségünkre komoly hatással lehet, hanem többek közt azért is, mert a spermiumok termelésére is befolyást gyakorol.
A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre.
Tény, hogy az utóbbi 50 évben a férfiak spermiumszáma 50%-kal csökkent, ami drasztikusan nagy esés. Ebbe belejátszik a stressz, mely egyre csak fokozódik a világunkban, és persze egy sor olyan betegség is, melyek a táplálkozás nem megfelelő volta miatt alakulnak ki. De vajon lehet-e megfelelően táplálkozni?
Nos, mindenképpen fontos a kiegyensúlyozott és változatos táplálkozás, hiszen ez az egyik alapja a megfelelő tápanyagbevitelnek. De sajnos ez ma már nem ilyen egyszerű. Mindenképpen említést érdemel a tömegtermelésnek és vegyszerezésnek köszönhető beltartalmi visszaesés. Ez azt jelenti, hogy például egy átlag paradicsom ma már messze nem tartalmaz annyi tápanyagot, mint mondjuk 50 éve. De a vegyszerezést külön is érdemes kiemelni!
Sajnos bizonyított tény, hogy sok rovarirtó szer, melyeket permetezéssel az élelmiszernövényekre is kijuttatunk, komoly károkat képes okozni az emberi szervezetben is. Ilyenek a peszticidek is, melyekről a tudósok már megállapították, hogy a kisfiúk esetében a pubertást siettetik, növelik a tesztoszteron termelést. A felnőtt férfiak esetében pedig jelentősen, akár a felére is csökkenthetik a spermiumok számát. A fent említett adatokkal együtt ez pedig már igencsak rossz hír.
A peszticidek, és a hasonló szerek az élelmiszerek felületén is jelen vannak, sokszor sajnos még az alapos mosás sem képes eltávolítani azokat. És azzal is tisztában kell lenni, hogy a bio élelmiszerek messze nem azt jelentik, hogy egyáltalán nem találkoztak vegyszerekkel, csupán azt, hogy sokkal erősebb szabályozás vonatkozik az ezzel a névvel illetett élelmiszerekre. A vegyszerezés azonban a tömegtermelés esetében kiiktathatatlan részlet.
"Amellett, hogy mindent alaposan megmosunk, és igyekszünk valóban egészségesen táplálkozni, ma már sokszor szükség van a külső támogatásra is, főleg akkor, ha családot szeretnénk alapítani. A spermaszám növelése, illetve minőségének biztosítása a legtöbb esetben a megfelelő tápanyagellátottsággal megoldható" - mondja Ratkó Tünde.
A vitaminkészítménnyel bevitt tápanyagok zöme azonban biológiailag inaktív, vagyis a felszívódásuk, hasznosulásuk siralmasan alacsony. Ezeket az anyagokat a testnek még át kell formálnia, aktív formára kell hoznia, ami energiaigényes, és sok bevitt anyag elvész közben. Ha azonban biológiailag aktív anyagokkal dolgoznuk – mint a citrátok és a glükonátok - akkor elérhetjük, hogy a bevitt anyagok akár 80%-kal is jobban hasznosuljanak. Tehát mindenképpen olyan készítményt keressünk, melyben az anyagok ilyen kötésekkel szerepelnek (pl.: cink-citrát, réz-glükonát).
A tápanyagpótlás kiemelt jelentőségű, hiszen a vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok a test építőkövei. A stressz, a vegyszerek és sok más környezeti ártalom jóval nagyobb energiabefektetést követel meg a szervezettől, hogy a negatív hatásokat kiküszöbölje. Ehhez pedig sokkal több tápanyag is kell. Hogy miért nem érezzük akkor mégis, hogy legyengültünk? Mert a szervezet első körben az olyan funkciókat “rontja” le, vagyis azoktól vonja el a tápanyagokat, melyek nem létfontosságúak, és a reprodukció bizony ezek közé tartozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.