A hideg hónapok megterhelik testünket. Friss, helyben termelt élelmiszerekhez kevésbé juthatunk hozzá. Célszerű olyasmit fogyasztani, amiben magas a fehérjetartalom.
A téli hidegben általában meleg, sűrű, tartalmas ételeket kíván a szervezet. Ha azonban mindig engednénk a csábításnak, számos szükségtelen kalóriát is befalnánk. Érdemes körülnézni azon szezonális étkek között, amelyek ilyenkor esnek a legjobban, mégis feltöltenek bennünket és az ízük is kedvünkre való.
Tény: a tél az egyik leginkább kihívást jelentő időszak, ha friss, helyben termesztett élelmiszert keresünk. Amit a boltban találunk, többnyire több száz kilométerről érkezett. S noha van, ami változatos klímában is nő, kertünk jellemzően nem termel elegendő élelmiszert ezekben a hideg napokban.
A téli, szezonális ételek több tervezést igényelnek. Olyasmit kell készítenünk, ami tartósítható, eláll a fagyasztóban, s persze nem árt, ha tele van a kamra ebben az időszakban. Nagy mennyiséget raktározhatunk el számos hónapra élelmiszerekből, ha megfelelően tároljuk őket.
A téli ételeket, ahogyan magát a lelassulást jelentő hideg időszakot is, az egyszerűség jellemzi. Az étrend is „egyszerűsített”, beleértve a kiadós, egészséges zöldséges és húsos pörkölteket. Minél inkább hagyatkozunk a gyökérzöldségekre, savanyúságokra, elrakott kerti veteményekre, annál többet ehetünk az év folyamán belőlük, anélkül, hogy messzi földről vásárolnánk.
Lássuk közelebbről is a téli ételeket – az évszak-barát paletta csordultig tele van tápláló és ízletes tippekkel.
Receptek a télre
Ami a tél korai heteit illeti, általában úgy érezzük magunkat, mintha egy véget nem érő étel-ünnepen lennénk: egymást érik az partik és lakomák. Pörkölt dió, mogyoró, cukrozott sütőtök, egzotikus gombák és ellenállhatatlan édességek csábítanak bennünket a falatozásra.
Januárra azonban mindenki telítődik. Ilyenkor jön el a tipikus téli ételek ideje - kellemes, meleg levesek, a pörköltek, húsok, sült és pirított zöldségek ideje. A levesek és szószok, mártások akár mindennap jelen lehetnek a konyhában, nem beszélve arról, hogy remek illatokkal töltik meg otthonunkat.
Kerüljön elő a kamrából és a fagyasztóból, amit ügyesen felhasználhatunk a téli ételekhez: a nyári pesto, bogyós gyümölcsök, ecetes cékla és a bab. Elegendő ízesítéssel, fűszerezéssel szolgálnak a télies „komfort” menükhöz.
Az egyszerű, kellemes, sőt édeskés ízek hozzájárulnak ahhoz, hogy átmelegedjünk, jobban érezzük magunkat ezekben a rövid, ám hideg napokban s az elménk is megnyugodjon.
A cikket folytatjuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.