A figyelemzavaros ADHD-sok kezelésében kulcsszerepet játszik a feltétel nélküli elfogadás

ADHD
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 22. 15:22
Mintegy hetvenezer gyereket érint ma Magyarországon a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD).

Mintegy hetvenezer gyereket érint ma Magyarországon a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD).

Az orvostudomány azt állítja, hogy ez egy örökletes idegrendszeri betegség. Más nézőpont szerint civilizációs jelenség, mely bármikor átbillenhet mentális betegséggé, a kirekesztés, illetve a mindennapi küzdelmek, elutasítások miatt.

Fontos, hogy már gyerekkorban diagnosztizálják az ADHD-t

Az ADHD egy angol mozaikszó, mely magyar fordításban figyelemhiányos hiperaktivitási zavart jelent – tudtuk meg Cseriné Demeter Bernadett-től, azADHD Magyarország Alapítvány kuratóriumi elnökétől a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. Hozzátette ma Magyarországon minden osztályban találkozhatunk ADHD-val küzdő gyerekkel, hiszen minden huszadik fiatalt érint 6 és 18 év között.

Pulai Attila, a Semmelweis egyetem ADHD specialista pszichiátere szerint nagyon fontos, hogy márgyerekkorban felismerjék és kezeljék,fejlesszék a figyelemhiányos hiperaktivitással küzdő gyerekeket, mivel később az idegrendszer fejlődésével, és a gyerekkori idegrendszeri rugalmasság kihasználásával felnőttkorra látványosan csökkenthetők a tünetek.

Fotó: 123rf.com

A gyerekkorban kezelt eseteknél jók a „gyógyulás” esélyei.

A specialista kiemelte azonban azt a tényt is, hogy azoknál, akiknél felnőttkorban diagnosztizálták az ADHD-t, sokkal súlyosabb problémák állnak fent.

Az ADHD hajlamosító tényezői közt szerepel a kismama táplálkozása mellett az is, hogy mennyire volt érzelmileg nyugodt a várandóssága alatt.

Az ADHD felismerése

ADHD Magyarország alapítvány kuratóriumi elnökétől azt is megtudtuk, abban az esetben, ha a magzat nagyon sokat mocorog, már gyanakodhatunk arra, hogy ADHD-val fog születni gyermekünk. Csecsemőkorban is jelentkezhetnek a tünetek. Ebben a korban a nyugtalanság, sok sírás jelezheti a szülőknek, hogy valami gond van. Hangsúlyozta, hogy ezek a tünetek nem szász százalékban mérvadók, hiszen számos oka lehet annak, ha a kisbaba sír vagy épp nyugtalan.

A diagnózis felállítására egy tesztet is megalkottak a szakemberek, melyet ki lehet tölteni aADHD-ambulancián, a Bethesda kórházban, a pedagógiai szakszolgálatokon vagy épp az alapítvány székhelyén, Cegléden. Emellett vannak erre a területre szakosodott pszichológusok is, akik a szülők segítségére lehetnek.

A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar kezelésére

a gyógyszeres ellátás mellettszámos alternatív megoldást, terápiátis kínál

az ADHD Magyarország alapítvány, a mese- és zeneterápiát vagy épp tanulásmódszertant.

Fotó: 123rf.com

Cseriné Demeter Bernadett hozzátette egy terápia nem terápia, fontos, hogy a komplexitás mellett együttműködés is legyen a módszerek közt. Kiemelte azt is, hogy az ADHD-val diagnosztizáltak esetében a hiperség nemcsak az aktivitásban figyelhető meg, hanem nagyon érzékenyek is, emellett kifinomult az íz-, illetve illatérzékelésük is. Mindemellett könnyen képesek elmerülni egy általuk érdekesnek vélt témában. Ennek köszönhetőenigazi tehetségek, művészek, sikeres vezetőkis lehetnek.

Az elfogadás és a támogatás szerepe hangsúlyos

A figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral küzdő gyerekek esetében kiemelt szerepet kap a család éppúgy, mint a tágabb környezet – véli egy a betegségben érintett. Meglátása szerint számára nagy segítség volt gyerekként, hogy szülei támogatták, segítették. Édesanyja szigorú házirendet állított fel számára, emellett egészen 18 éves koráig folyamatosan felügyelte a tanulását, azt, hogy mindig elkészítette-e a házi feladatát. Véleménye szerint édesanyjának köszönheti, hogy nem kallódott el.

Cseriné Demeter Bernadett is hangsúlyozta a szülők szerepét. Állítása szerintóriási szemlélet-, illetve attitűdváltásra van szükség úgy a tanárok, mint a szülők részéről.

Fontos megismerni a gyerek működését, elfogadni és feltétel nélkül szeretni,

mert általuk fogja a gyerek is megismerni és elfogadni saját magát.

Október 26-án Budapesten, az ELTE Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Karának épületében rendezik meg az ADHD Magyarország újabb konferenciáját, melyre már kezdeményesen lehet regisztrálni az alapítványhonlapján, illetve ugyanitt megtalálható az esemény részletes leírása, programja is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.