Hosszú élet: a kevés testmozgás is tesz érte?

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 17. 16:01
Bárki képes elérni a minimumot

Bárki képes elérni a minimumot

A testmozgás, még ha kismértékű is, sokat tesz azért, hogy hosszú életet tudhassunk magunkénak – hívja fel a figyelmet egy tanulmány.

Sokan érzik úgy, hogy a kevés testmozgás nem mozgás, s mivel idő hiányában nem tudnak sportolni, inkább lemondanak róla. Egy új, norvég tanulmány azonban most rámutatott: még a kevés testmozgás is sokat tesz azért, hogy hosszú életet élhessünk.

A kutatók felfedezték, hogy a túl sok üldögélés összefüggésbe hozható a korai halál esélyével. „Ha többféle módszert kifejlesztünk arra, hogy csökkentsük az emberek üléssel töltött idejét és növeljük aktivitásukat – bármely mennyiségben! -, az jelentősen javíthatja az egészségüket és mérsékeli a mortalitást” – fejtették ki a tanulmány szerzői.

A tanulmány során a kutatócsoport adatokat elemzett 8 tanulmányból, melyek több mint 36 ezer felnőttel készültek, 40 éves és ennél idősebb korosztályba tartozó alanyokkal. Átlagosan 6 évig követték nyomon a sorsukat.

A nyomonkövetés során a résztvevők közel 6 százaléka meghalt. Az egyéb tényezőket is figyelembe véve a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy bármilyen mennyiségű fizikai aktivitás - az intenzitástól függetlenül – jelentősen csökkenti a korai halál kockázatát és növeli a hosszú élet esélyét.

A halálozási arányok nagymértékben estek, amikor a fizikai aktivitás – még az enyhe is – növekedett. Ez nagyjából több mint 300 percet tett ki (ami 5 óra) naponta, míg a közepes intenzitású fizikai aktivitás 24 percet jelentett naponta.

gyogytorna

A legnagyobb különbség a korai halálozást tekintve (nagyjából 60-70 százalék) a legkevesebb és legtöbb testmozgást végzők között mutatkozott meg: körülbelül 5-ször nagyobb eséllyel haltak meg az inaktív emberek, mint akik sokat mozogtak – áll a jelentésben.

A kutatók azt is felfedezték, hogy a napi 9,5 óra – vagy ennél több – ülés összefüggésbe hozható a statisztikailag jelentősen megnövekedett korai halálozással. Vagyis hosszú életre ne számítson, aki sokat ücsörög.

A tanulmányt a BMJ szaklap közölte.

A megállapítások bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy bármekkora mennyiségű testmozgás – lehet az könnyű, közepes mértékű vagy magas intenzitású – előnyös, hozzájárul a hosszú élethez, ráadásul mindenki számára elérhető – fejtette ki Ulf Ekelund, az Oslói Sporttudományok Norvég Iskolájának professzora.

A könnyed intenzitású testmozgásra jó példa a gyaloglás, a házimunkák végzése, a főzés, a mosogatás. A közepes intenzitású testmozgás magába foglalja a gyorsgyaloglást, a porszívózást, a fűnyírást, míg az erőteljes testmozgás a kocogást, futást, guggolást, súlyok emelését.

A szakemberek eddig is azt ajánlották: hetente 150 perc közepes mértékű vagy 75 perc erőteljes testedzésre van szükségünk – ám az nem volt világos, hogy mekkora mennyiség és intenzitás védi az egészséget.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.