Mi minden állhat a horkolás hátterében?
Valljuk be, nem a legkellemesebb, amikor arról értesülünk, hogy jellemző ránk a horkolás – sőt, zavarjuk vele a környezetünket! Mi okozhatja a horkolást, s hogyan tehetünk ellene? Mi történik egy szakértői vizsgálaton?
Sajnos, nem kevés emberre jellemző ahorkolás– amely, úgy véljük, önmagában nem lenne akkora gond, ha az illető nem zavarná vele partnerét, szobatársát, környezetét is. Csakhogy nem csupán a hanghatással van a baj. Aki horkol, annak komoly alvászavara is lehet.
Ahorkolásról mint egészségügyi problémáról, illetve az annak hátterében álló okokról dr. Tóth Eszter, a SomnoCenter Alvászavar Központ fül-orr-gégész szakorvosa beszélt.
„Ahhoz, hogy megértsük, mi is történik ilyenkor, lényeges tudni, mi valójában ahorkolás.Akkor következik be, ha a garatban és a gégében levő lágy szövetek vibrálása, rezonálódása jön létre. Ilyenkor elsősorban a garat-algarat-lágyszájpad területén a légáramlást akadályozó szűkület alakul ki, mely teljes vagy részleges. Oka pedig lehet többek között a laza lágyszájpad, a megnagyobbodott torokmandulák vagy nyelvgyöki mandulák, de akár egy laza csapóajtó szerűen működő gégefedő is. Előfordulhat, hogy egyszerűen csak az egész garatfali izomzat gyengesége váltja ki a horkolást.
Amennyiben egy pácienshorkolásmiatt szakemberhez fordul, éber állapotban egy teljes fül-orr-gégészeti vizsgálatot végeznek el rajta. Ennek során az orvos megállapítja a lágyszájpad helyzetét, a nyelv nagyságát a szájüreghez mérten, annak lazaságát, méretét, a nyelvgyök tömegességét, az állkapocs helyzetét. Fontos az orrlégzés vizsgálata is, mivel ha ez jelentősen csökkent, meg kell oldani a hátterében meghúzódó okokat. Ez lehet orrsövényferdülés, orrpolyposis, allergia, orrcsepp függőség és még sorolhatnánk. A szabad orrlégzés ugyanis alapfeltétele ahorkoláskezelésének” – mondta el dr. Tóth Eszter.
„Csak ezt követően kerülhet sor az alvás alatti endoszkópiás vizsgálatra, egy később előjegyzett időpontban, mellyel - már altatás alatt - sokkal pontosabb és a valóságnak megfelelőbb módon lehet megállapítani ahorkolásokát. A vizsgálat alapján a kezelést egyénileg meg lehet tervezni” – tette hozzá a doktornő.
Miután lezajlott a vizsgálat, a fül-orr-gégész a pácienssel együtt tervezi meg ahorkolásterápiáját, hogy a betegnek a legmegfelelőbb ellátást biztosíthassa.
„Ennek során fény derülhet arra, hogy ahorkolása hátraeső, tömeges nyelvtől alakul ki vagy attól, hogy a torokmandulák két oldalról teljesen összezárnak. Lehetséges az is, hogy a lágyszájpad lazasága miatt az szinte a hátsó garatfalnak fekszik, s ezzel teljesen blokkolja a levegő útját. Különleges eset, amikor a gégefedő légvételkor rászívódik a gégére ahelyett, hogy kinyílna - ilyenkor ahorkoláshangját ennek vibrálása hozza létre” – mondta el dr. Tóth Eszter.
Ahorkolássalsokan egyáltalán nem törődnek, legfeljebb, ha már zavarja a környezetüket, vagy maguk is furcsa tüneteket tapasztalnak, köztük az aluszékonyságot, napközbeni fáradtságot, melyek alvási apnoéra utalhatnak.
Nagyon fontos tehát orvoshoz fordulni, mert ahorkolásokának vizsgálata és a javasolt terápia megoldást jelenthet problémánkra, mely talán már hosszú évek óta húzódik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.