Amikor szemtől-szembe beszélgetünk, a szavakon kívül egyéb jeleket is váltunk egymással.

Párbeszéd közben a testtartásunkkal, az arcjátékunkkal, a fej- és szemmozgásunkkal is kommunikálunk. És még valami besegít: a beszédünk ritmusa. Erre jó példa a szótagok sebessége, mely a folyamatos beszéd esetében másodpercenként 3-7 szótagot jelent. Amikor valakivel beszélgetünk, az agyunk ráhangolódik a másik beszédritmusára, és előrevetíti, hogy mikor következik az újabb szótag a másik mondandójában. Mindez megkönnyíti a párbeszéd követését.

Agyi képalkotó vizsgálattal akutatókazt is megállapították, hogy az agyunk még akkor is rááll erre a ritmikusságra, amikor éppen senki sem beszél. A hallgatónak sokat segít a megértésben az ajakmozgás is, ami például hallás nélkül is elegendő információt nyújt a megértéshez azok számára, akik tudnak szájról olvasni.

A kutatók felfedezték, hogy az agyunk nem csupán a hallott beszéd ritmusára képes ráhangolódni, hanem az ajakmozgásra is, éppen úgy ahogyan a rádiót is beállítjuk egy bizonyos frekvenciára, hogy halhassunk egy rádióadót. Mindennek olyan zajos környezetben van jelentősége, mint például egy diszkó, vagy egy bár, amikor hallás útján sokszor nehezen értjük meg, mit mond a másik. Az agy siet a segítségünkre ilyen helyzetekben: ráhangolódik az ajakmozgás ritmusára, s mindezt nem a hallásért felelős, hanem a látással és mozgással kapcsolatos agyterületek végzik. Ezért tudunk még zajos környezetben is kommunikálni – akkor is, ha éppen nem vagyunk profi szájról olvasók.

Nagy zajban másként ’hall’ az agyunk