A barátok fontosak – egy közösségbe tartozunk, akikkel gyakran együtt lehet lenni, megnevettetnek bennünket, segítő kezet nyújtanak és érzelmi támogatást. Ha kell, útbaigazítanak, amikor elakadunk.
Vannak, akik kevésbé tartják lényegesnek a baráti kört, vagy életük során nem volt igazán lehetőségük nagyobb társaság kialakítására. Ám a többség igényli a barátok közelségét, rendelkeznek legalább néhány olyan baráttal, akikre számíthatnak. Akikkel hetente, vagy legalább havonta egy-kétszer össze lehet futni, meginni egy kávét vagy sört, megtárgyalni életünk dolgait.
A barátok befolyással vannak ránk, számít a véleményünk, különösen, hogy sokszor kívülállóként jobban rálátnak a velünk történő eseményekre, mint mi. Lássuk, milyen módon befolyásolnak minket a barátaink életünk alakításában.
1.A barátok nagymértékben meghatározzák, hogyan érzünk saját magunkkal kapcsolatban. Érzékeljük, miként reagálnak ránk, s idővel a barátok befolyással lesznek arra, milyennek látjuk magunkat. 1999-ben egy kutatócsoport felfedezte az ún. Michelangelo-hatást – ennek lényege, hogy ha olyan emberrel vagyunk együtt, aki olyannak lát minket, amilyenek igazából lenni szeretnénk, a kapcsolatnak igen pozitív hatása lesz ránk. Hiszen sokkal közelebb kerülünk az általunk kialakított ideálhoz. Hasonló a barátok befolyása is. Az igazán közelieké. Akik csak haverok, azoknak inkább negatív hatásuk lehet. Válasszuk hát okosan a barátainkat.
2.A barátok befolyásolják egymást életmódjuk és személyes preferenciáik szempontjából. Látják egymás öltözködését, tudják, milyen zenét hallgat a másik, ízlésüket a barátjuké is alakíthatja. Ezeknek mind jelentős hatásuk van: meghatározhatja, mire költjük a pénzünket, elmegyünk-e több vakációra, vagy éppenséggel spórolós típusok leszünk és jótékony célra fordítjuk a pénzünk egy részét. Az étkezési szokásainkat, a mozgásformáinkat illetően szintén sokat nyom a latban a barátok befolyása. Ez pedig – nem meglepő – egészségünkre, boldogságunkra is hatással lehet.
3.A jelenlegi baráti kapcsolatok meghatározzák a jövőben kialakulókat is. Sokszor előfordul, sajnos, hogy ha valaki csalódik egy közeli barátjában, úgy érzi, hogy az elárulta őt, akkor mások irányában is kevésbé lesz a jövőben nyitott. Az is jellemző, hogy ha olyan barátok között töltjük időnket, akik sokat pletykálnak másokról, nem fogunk igazán megbízni bennük – de sajnos másokban sem. Mégis, szerencsére vannak, akik bár nehezen nyitnak mások felé és magánnyal küzdenek, aztán mégis teljesen feloldónak és kivirulnak egy szeretetteljes kapcsolatban.
Vagyis, miközben a támogató barátok meglelése nagyon fontos és sokban hozzájárul boldogságunkhoz, fontos megóvnunk magunkat azoktól, akik miatt csak magányosnak érezzük magunkat és elveszítjük biztonságérzetünket.
4.Az erős baráti kapcsolatok összefüggnek a hosszú és egészséges élettel. Számos kutatás mutatta már ki, hogy a támogató családdal és baráti körrel rendelkező emberek kevésbé stresszesek és fizikailag egészségesebbek. A biztos alapokon álló szociális kapcsolatok gyakran hozzájárulnak a hosszabb élethez.
Amikor kiválasztunk egy barátot, mindig gondoljuk át, vajon megvannak-e azok a tulajdonságok benne, amelyek számunkra fontosak. Hogyan befolyásolhat ez a barát minket a jövőben? Ha feltesszük magunkat ezeket a kérdéseket, nagy eséllyel egészséges és jó kapcsolatokat építhetünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.