Ilyen okai lehetnek a húgycső fájdalomnak
A húgycső fájdalom meglehetősen kínzó érzés, amelytől szakszerű orvosi kezeléssel meg lehet szabadulni. Ehhez azonban dr. Rákász István, az Urológiai Központ urológusa szerint mielőbb érdemes felállítani a diagnózist, hiszen számos betegség okozhat ilyen tünetet.
Ez az a betegség, amit sokan felfázásnak hívnak, holott a húgyúti fertőzést (vagy cisztitiszt) baktériumok okozzák. Ezek ugyan normálisan is jelen vannak a vastagbélben, de a húgyutakba kerülve és elszaporodva már kórokozókká válhatnak. Az esetek döntő többségében az Echerichia coli vagy röviden E. coli okozza a fertőzést.
Konkrétan a húgycső gyulladását okozhatja vírus és a baktérium is. Két fő típusa közül az egyiket gonococcus okozza (ez okozza a gonorrhea-t is), míg a másik típus, a nem gonococcus okozta gyulladás többnyire a chlamydia következménye. Ezen kívül természetesen nőknél és férfiaknál is számos ok állhat a gyulladás mögött, mint például a pénisz sérülése vagy a húgycső szűkülete.
A húgycső jellemzően fertőzés miatti szöveti sérülés következtében szűkülhet be, ezért pedig előfordulhat, hogy vizelet marad vissza a hólyagban. Vagyis a vizelés nem csak fájhat, de csökkenhet is a vizelet mennyisége és esetleg vér is kimutatható belőle.
A gyulladás és irritáció miatt kialakuló tünetegyüttes nem fertőzés eredménye, tehát meg kell keresni, mi irritálhatja a területet. Ez lehet többek közt valamilyen tisztálkodó szer, óvszer, spermicid anyagok, szexuális aktus, sérülés.
Az obstruktív uropathiának nevezett probléma annyit jelent, hogy a vesemedencétől a húgycsőig valami akadályozza a vizelet útját. Ez lehet például vesekő, a hólyagban elhelyezkedő kő vagy daganat, a prosztata megnagyobbodása, vagy a húgyutakat elszorító külső elváltozások.
A kisebb kövek eltávozása sokszor szinte észrevétlen történik, de a nagyobb kövek komoly fájdalmat okozhatnak nem csak vizeléskor és a húgycsőben, de a derékban, a hasban is.
A medence gyulladásos betegségei A medence és a női reprodukciós szervek gyulladásos betegségeit nem csak a fájdalom megszüntetése miatt fontos kezelni, de azért is, hogy kivédhetők legyenek olyan esetleges következmények, mint a meddőség vagy a méhen kívüli terhesség.
A fájdalmas vizelésen túl a prosztatitisz okozhat medencetáji fájdalmat és fájdalmas ejakulációt is. A szervet akut és krónikus gyulladás is érintheti, amelyek közük a krónikus betegség az, amely 3 hónapnál tovább tart és nem feltétlenül reagál megfelelően az első kezelésekre, az akut pedig rövid, legfeljebb néhány hétig tartó betegség, amely jellemzően a kezelés elkezdését követően gyorsan gyógyul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.