Ha elveszik a szaglás, közelebb a halál?

szaglás
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 22. 15:09
Az elmélet igaz is lehet

Az elmélet igaz is lehet

Azt mondják, az orr tudja – de vajon valóban jelentheti a szaglás elvesztése a halál közeledtét? Kutatók szerint lehet valami ebben a teóriában.

Különös dologra hívták fel a figyelmet kutatók. Egy elgondolás szerint a szaglás elvesztése jelezheti a halál közelségét. S most a Michigani Állami Egyetem szakemberei felfedezték: csaknem 50 százalékkal magasabb az egy évtizeden belüli elhalálozás esélye azon, 70 éven felüli felnőtteknél, akiknek rossz a szaglása.

S miközben a tanulmány nem bizonyít ok-okozati kapcsolatot, az összefüggés elegendő volt ahhoz, hogy egyes szakemberek elgondolkodjanak azon: nem lenne-e célszerű az idősek szagérzetét is tesztelni más, fontos szerveik mellett.

„Nem lennék meglepve, ha egy napon a szaglást is magába foglalná az egyszerű ellenőrzés” – mondta dr. Honglei Chen vezető kutató, epidemiológiai és biostatisztikus professzor.

Amerikában 4-ből 1 idős ember elveszíti a szaglását – állítják a kutatók. Továbbá, a kutatás összefüggésbe hozta a szaglás képességének elveszítését a neurodegeneratív rendellenességek, így az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór és néhány demencia kockázatával.

Chen és kollégái azonban azt gyanítják, hogy a szagérzet szélesebb körű egészségügyi hatásokkal jár, mint hogy előrejelez bizonyos agyi állapotokat. Összesen 2.300 felnőtt elemzésébe fogtak bele, 71 és 82 év között – az alanyok egy nagyobb szabású egészségügyi tanulmány részesei voltak.

Rövid, szagazonosító teszten vettek részt, majd 17 éven át követték nyomon őket, hogy lássák, milyen betegségek érintették ezeket az embereket.

Vidyulata Kamath, a Baltimore-i Johns Hopkins Egyetem Orvostudományi Iskolájának pszichiátriai és viselkedési tudomány-professszora kiemelte, hogy szokatlan dolog szaglást tesztelni időseknél.

orr_orrsövény

Észrevesszük, ha a hallásunk vagy a látásunk romlik. A szaglás terén azonban jelentős eltérés mutatkozik a vélt szagérzékelés és az objektív tesztek tényleges pontszáma között. Vagyis, az idősek egy része nem is veszi észre, hogy jelentősen romlott a szaglása.

Ennél is rosszabb azonban, hogy a szaglásvesztés az új tanulmány szerint valóban lehet annak jele, hogy közeledik a halál.

„Kiderítettük, hogy összehasonlítva a jó szaglással bíró emberekkel a rossz szaglással rendelkezőket, utóbbiaknak 48 százalékkal nagyobb esélyük volt arra, hogy 10 éven belül meghaljanak, s 30 százalék volt a valószínűsége, hogy 13 esztendőn belül kopogtat a halál” – mondta el a szakember.

Chen ugyanakkor kiemelte, hogy a vizsgálat nagyrészt olyanokra korlátozódott, akik a tanulmány elején jó vagy tökéletes egészségnek örvendtek.

„Eszerint ez egy korai és valószínűleg érzékeny jelzője egy már folyamatban levő egészségügyi állapotnak, amelyet a résztvevők maguk még nem is vettek észre” – tette hozzá a professzor.

Mi több: a kutatók arra is rámutattak, hogy az állapotok, melyek már köthetők a rossz szagláshoz, csupán 28 százalékát teszik ki a magasabb halálozás kockázatának. Ebbe értendő a neurodegeneratív betegségek kockázatának 22 százaléka, 6 százalék pedig a fogyással van összefüggésben.

Utóbbinak oka az, hogy a szaglás vesztésével jellemzően csökken az étvágy, az ember kevesebbet eszi és változik a tápláltsági szintje. Ez azonban még nem magyarázza meg a rossz szagláshoz kapcsolódó magasabb halálozás 70 százalékát. Az olyan esetek, mint az ételmérgezés vagy a tűzben elégés a szaglás hiánya miatt, összességében nagyon ritkák – mondta dr. Honglei Chen.

Elméletek vannak arra nézve, hogyan kapcsolhatók ezek össze, de reális válaszok eddig nem születtek – összegezte a problémát Chen és Vidyulata Kamath. Ezért a téma további vizsgálatokat kíván.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.