10, 30, 50? Hány anyajegy fölött szükséges az anyajegyszűrés?

melanoma
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 02. 17:13
Már egyetlen gyanús, megváltozott anyajegyet is fontos ellenőriztetni, hiszen a sok anyajegy eleve a melanoma rizikófaktora, a kevés pedig könnyen könnyelművé tehet.

Már egyetlen gyanús, megváltozott anyajegyet is fontos ellenőriztetni, hiszen a sok anyajegy eleve a melanoma rizikófaktora, a kevés pedig könnyen könnyelművé tehet.

Dr. Pánczél Gitta, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa az önellenőrzés és szakorvosi anyajegyszűrés jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Akinek több van, gyakrabban jár anyajegyszűrésre

Más-más kockázattal kell szembenéznie azoknak, akiknek kevesebb anyajegye van és azoknak, akik nagyszámú anyajeggyel rendelkeznek. Az American Academy of Dermatology korábbi rendezvényén bostoni kutatók arról beszéltek, hogy míg a nagyszámú anyajegy eleve rizikófaktora a melanomának, addig a kevés anyajeggyel rendelkezőknek gyakran amelanomaagresszívebb típusával kell megküzdenie. A 280 fős vizsgálat eredményeire alapozva a szakemberek úgy vélik, az eredmény hátterében a felvilágosítás és az óvatosság áll. Akiknek ugyanis 50-nél több anyajegyük volt, rendszeresebben ellenőrizték azok állapotát és gyakrabban jártak bőrgyógyász által végzettanyajegyszűrésreis. Ebből pedig az a kézenfekvő következtetés vonható le, hogy az elővigyázatosság és a megfelelő tudás kulcskérés a bőrrák korai felismerésében, nincs olyan kis elváltozás, amit nem kell komolyan venni.

Fotó: 123rf.com

Fényvédelem és korai felismerés

A melanoma a melanocita sejtek burjánzása miatt keletkező rosszindulatú daganat. A megelőzésében igen fontos faktor a napfényvédelem, felismerésében pedig a rendszeres önellenőrzés és a bőrgyógyászati kontroll.

Fotó: 123rf.com

- Akinek nagyszámú anyajegye van, és akinek a családjában már előfordult bőrdaganat, évente egyszer ajánlatos részt vennie egy anyajegyszűrésen – ismerteti dr. Pánczél Gitta, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa. – Ilyenkor lehetőség van arra is, hogy ne csak a saját tapasztalatainkra hagyatkozva döntsünk egy-egy anyajegy mibenlétéről, hiszen például ateljes testtérképes anyajegyszűréséppen azt a lehetőséget adja meg, hogy egy speciális szoftvert használjunk, amellyel felfedezhető egy új anyajegy jelenléte, a régi anyajegy változása. A kiszűrt anyajegyeket aztán videodermatoszkóp segítségével egyesével is átvizsgáljuk. Természetesen, ha a páciens maga észlel valami gyanúsat, nem kell várnia az éves szűrésig, hiszen minél előbb felismerjük a problémát, annál könnyebben segíthetünk. Ha egy gyanús anyajegyet időbeneltávolítunk, azzal akár életet is menthetünk.

Fotó: 123rf.com

Mikor kell feltétlenül ellenőriztetni az anyajegyeket?

  • Ha megváltozik azanyajegy színe, keveredik benne a barna a feketével, esetleg kékkel, rózsaszínnel, szürkével, pirossal.
  • Ha növekedni kezd, megváltozik a határa.
  • Ha a korábbi mellett új anyajegy jelentkezik.
  • Ha az alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg.
  • Ha a korábban lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik.
  • Ha az anyajegy felmaródik, kisebesedik, esetleg vérzik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.