A Neurology szakfolyóiratban frissen közzétett kutatás eredményei szerint sem a demencia kezdetének késleltetésében, sem pedig a betegség lefolyásának lassításában nem játszik jelentős szerepet, hogy valaki mennyire iskolázott.
Ezzel szemben a kutatók kiemelik, hogy az igencsak fontos, hogy egész életünkben megmaradjunk kíváncsinak és a világra nyitottnak. A sok olvasás, a szellemi elfogalaltságok és az új kihívások mind ebben segítenek.
A korábbi tudományos eredmények, miszerint a kevesebb iskolai osztályt végzett emberek között gyakoribb a demencia előfordulása, ettől még megállják a helyüket. Azonban az új eredmények fényében az iskolázottság közel sem játszik olyan átütő szerepet, mint eddig gondolták - magyarázta Robert Wilson, a cikk első szerzője. Hozzátette, hogy ami igazán meghatározó, a szellemi hanyatlás mértéke - ebben pedig a magasan képzettek valamennyivel védettebb helyzetben vannak.
A demencia olyan viselkedésesen megnyilvánuló állapot, mely fokozatosan károsítja a gondolkodási folyamatokat, az emlékezetet, nyelvi készségeket, problémamegoldást és az önellátásra való képességet. A kutatások szerint a szellemi hanyatlás mögött 50 százalékban az agy rendellenességei állnak (az Alzheimer-kórra jellemző fehérjeplakkok és csomók, valamint az agyi vérellátás zavarai). A másik 50 százalékért viszont valami más a felelős - fejtette ki Dr. Wilson.
Ez a "valami más" úgy tűnik, hogy az úgynevezett kognitív tartalék, ami az agy ellenállóképességét és a nehézségek leküzdésére való kapacitását jelenti. A jelentősebb kognitív tartalékkal rendelkező személyek védettebbek idős korban a szellemi hanyatlással szemben.
Dr. Wilson és munkatársainak kutatása azt kívánta megvizsgálni, hogy az iskolai előmenetel mennyiben befolyásolja ezt a kognitív tartalékot. Összesen közel háromezer ember adatait követték nyomon. A kutatás kezdetén a magasabban iskolázott személyeknek jobbak voltak a gondolkodási és emlékezeti képességeik, mint a kevesebb osztályt végzetteknek. Ez természetesen jó hír a tanultak számára: szerencsés helyzetben van, aki jó képességekkel néz az idős kor elébe, amikor is az agyat rengeteg károsító folyamat érheti.
Ezen felül azonban nem találtak összefüggést az iskolázottság és a demencia első tüneteinek megjelenése között, ahogyan a szellemi hanyatlás gyorsaságára sem volt befolyással a képzettségi fok. Még a boncolásos eredmények sem mutattak ki jelentős kapcsolatot ezek között a tényezők között.
Dr. Wilson szerint az egyik lehetséges magyarázat az, hogy idősebb korban nem a fiatalkori tanulás, hanem a jelenlegi szellemi aktivitás a meghatározó az agy egészsége szempontjából.
Wilson szerint egyrészt az intellektuális aktivitás, a jó minőségű könyvek olvasása sokat segíthet. Másrészt pedig olyan személyiségjegyek is szerepet játszanak, mint a lelkiismeretesség, valamint ha valaki képes értelmet és célt találni a mindennapjaiban.
A szakértők szerint a demencia megelőzésének legjobb receptje a következő: éljünk egészségesen, mozogjunk rendszeresen, végezzünk szellemileg stimuláló tevékenységeket, keressük mások társaságát, fogyasszunk sok antioxidánsban gazdag élelmiszert (leveles zöldségeket és salátaféléket, E-vitaminban gazdag élelmiszereket, hüvelyeseket és magvakat), figyeljünk oda az alvásunkra, meditáljunk vagy relaxáljunk és igyekezzünk pozitív életszemléletet kialakítani.
Nem mindig könnyű mindezt betartanunk, de emlékezzünk rá: sosem lehet túl korai és soha nem késő megtenni az első lépéseket egy egészséges élet felé.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.