Azok után, hogy új dallal zárta a tavalyi évet, Csemer Boglárka ’Boggie’ bevállalósan kezdte az ideit is: januárban először ment külföldi nyaralásra kislányával, februárban pedig megműttette a szemét. Elmondása szerint még sok izgalmas projekt vár rá idén.
Amióta Lenke bölcsődébe jár, Boggie újra a dolgozó nők táborát erősíti: felszabadult óráiban koncertszervezésre, dalszerzésre és az új kihívások megvalósítására koncentrál.
„Jó életszakaszban vagyok, minden területen harmónia vesz körül. A lányom érkezése megtanított beosztani az időmet. Eltűnt a sallang a mindennapjaimból, nem vesznek el energiák, tudok a fontos dolgokra összpontosítani” – meséli az énekesnő, aki nemrég Szicílián pihent családjával.A kéthetes kikapcsolódás során készültek róla az utolsó szemüveges fotók, mert – mint egy Facebook posztjából kiderült – röviddel a hazaérkezésük után nem csak az éves rutinvizsgálatra jelentkezett be a Saint James Szemészeti Központba.
„Szerettem a szemüvegem, mert az jelentette a privát szférámat. Fellépések alkalmával egynapos kontaktlencsét használtam, olyankor voltam Boggie, aztán visszavettem a szemüvegem és újra Csemer Boglárka lettem, akit senki sem ismert meg az utcán. Mégis úgy döntöttem, hogy elhagyom ezt a maszkot, mert most vagyok abban a korban, amikor érdemes megcsinálni ezt a beavatkozást, és most kerültem olyan kezekbe, ahol ezt könnyű szívvel be tudom vállalni” – emlékszik vissza a döntés körülményeire.
Boggie sok rémtörténetet hallott kellemetlen műtétekről és a lehúzott redőnyök mögött hetekig tartó gyógyulásról.
„Persze ezekkel olyan ismerősök riogattak, akik legalább egy évtizede korrigáltatták a látásukat. Ehhez képest az én műtétem a Contoura Femto eljárással 5 perc alatt lezajlott, másnap már jöttem-mentem, harmadnap pedig már tévézés közben sem fáradt el a szemem.” Az első reggel volt a legnagyobb élmény a fiatal anyuka számára, hiszen felkelt és rögtön szemüveg nélkül látta a világot, és benne Lenkét.
Az énekesnő már a műtétje utáni napokban gőzerővel kezdett készülni a tavaszi klub-turnéjára, amelyet júniusban a Müpa popzenei sorozata követ: a Hey, June! öt-hat meghívottja közül idén ő lesz az egyetlen női fellépő.
„Nagy izgalommal várom az első koncertem a Müpában, amire izgalmas látvánnyal készülünk. Biztos vagyok benne, hogy maradandó élmény lesz nekünk és a nézőknek is” – mondja lelkesen Boggie, akit tavasszal a Bécsi Magyar Intézetben is meg lehet majd hallgatni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.