Idén indítottuk Szlafkai Évivel közösenNők az útON című podcast műsorunkat. Minden adásban górcső alá vesszük a női lét kihívásait, legyen szó akár munkáról, akár magánéletről – és legfőképpen, ezek egyensúlyáról.
Arészekbenszereplő gondolataimat és tanácsaimat írásos formában, témakörökre bontva is szeretném megosztani, hogy inspirációval, motivációval, vagyis egy kisútravalóvalszolgálhassak minden olvasó számára.
Azelső részbenfőleg az útkeresésről beszéltünk.
A 21. századi technológiai újítások sok szempontból könnyítették meg az életünket, de számos szinten megnehezítették azt.
Korábban csak néhány szerepkör volt, most már azonban széles a spektrum, és a legtöbb nő mindegyik szerepben szeretne otthon lenni.
Ez frusztrációhoz és folyamatos elégedetlenséghez vezet. Az egyensúly és a boldogság eléréséhez fel kell mérnünk erősségeinket és gyengeségeinket, megnézni, min fejleszthetünk, és mire kell leginkább hangsúlyt fektetnünk.A lényeg, hogy tudásunk szerint próbáljuk mindig a legjobbat kihozni az adott szerepben, de ne hasonlítsuk magunkat senkihez negatív értelemben.
A családom mindig nagy hangsúlyt fordított rá nevelésem során, hogy elsajátíthassam a kreatív szemléletmódot. Először a kreativitásomat papíron és festővásznon éltem ki, de a későbbiekben az üzleti életben is kamatoztattam ezt a fajta gondolkozást.
A kreativitás szó hallatán elsőre sokan legyintenek, de szerintem elengedhetetlen a karrierépítéshez (is).
Miért fontos a kreativitás?
Ahhoz, hogy sikeresek legyünk (a saját mércénkhez viszonyítva), fel kell készülnünk a változásokra, és az utunk során várható problémákra, nehézségekre.Ne egy diadalmenetre készüljünk, hanem egy szerpentines, köves, hosszú utat kell bejárnunk céljaink beteljesítéséhez.
Sosem késő dolgozni rajta, a kreativitás szemléletmód bármilyen életkorban fejleszthető, ebben próbálunk mi is segíteni a podcasttal és az írásos tanácsokkal.
Nagyon hosszú az út, és néha nehéz rátalálni, és felismerni a célt. Személy szerint körülbelül másfél éve érzem úgy, hogy tényleg sikerült megtalálnom a küldetésemet, és valóban a célom felé tartok. Ez általában nem egy hirtelen epifánia, hanem események láncolata, de ha ráleltünk utunkra egyértelműen érezzük, hogy jó irányba, valóban a célunk felé tartunk.
Ehhez elengedhetetlen néha az önvizsgálat, le kell állnunk kicsit, átgondolnunk a dolgokat, és nemcsak a fejlesztenivalókat érdemes feljegyezni, hanemmindenképp ünnepeljük meg sikereinket, ne csak rohanjunk át rajtuk.
Ha megtaláltuk utunkat, akkor azt jelenti, célt is találtunk, és utunk egyértelműen (bár mint említettem, általában nem egyenesen, kisebb-nagyobb kitérőkkel és akadályokkal), de ebbe az irányba tart.
Ahogy írtam korábban, ez lényegében életünk minden szakában fejleszthető, azonban véleményem szerint az az optimális, ha a gyermeki kreatív vénát sikerül megtartani és fejleszteni, hogy a kicsik így könnyebben vegyék a későbbiekben felmerülő akadályokat. A megőrzés sokszor nagyon nehéz, ugyanis a legtöbb iskolában az oktatás során nem fordítanak erre megfelelő hangsúlyt. A küldetésem, hogy ebben segítsek nekik a gyerekeknek.
Az út tele van nehézségekkel, buktatókkal, számos akadály vár ránk, mielőtt elérnénk célunkat. Ezt először is el kell fogadnunk, aztán meg kell szeretnünk.
Nem is így tekintek rájuk, hanem kihívásként. Ilyenkor két dolog nagyon fontos. Az egyik a már említett rugalmas, kreatív szemléletmód. Ez segít abban, hogy megfelelően tudjuk kezelni a életünkben a változásokat, legyenek azok jók vagy rosszak.
A másik pedig az erős szándék, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a probléma megoldásáért.
Képzeljünk el egy gömböt, amely körbevesz bennünket.Egy buborékot, amiben élünk. Itt teremtjük meg és raktározzuk el élményeinket. Közben egy tavon állunk a buborékban, nyolc lábunk van, ezeken kell egyensúlyoznunk, hogy essünk bele a vízbe. A nyolc láb életünk különböző aspektusait jelképezi, a szerepeket, amelyekben helyt kell állunk életünk folyamán.
Ez az egyensúlyozás néha nagyon jól megy, és stabilan állunk, néha azonban valamelyik lábunk botladozik, sőt, sokszor az is előfordul, hogy több lábunk is összecsuklik.
A képek forrása:Unsplash
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.