Késői reggeli és a korai vacsora: dupla annyi fogyás?

testzsír
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 09. 14:02
Az időpontot kell módosítani a testzsír csökkentéshez

Az időpontot kell módosítani a testzsír csökkentéshez

Annak megváltoztatása, hogy mikor eszünk, kulcsfontosságú lehet a testzsír csökkentéséhez – állítja egy új jelentés. Vagyis, a fogyás mértéke megduplázható, ha a reggeli később, a vacsora előbb történik meg.

Nagyobb mértékű fogyásra vágyunk?

Ha megváltoztatjuk, mikor eszünk reggelit és vacsorát, elérhetjük a dupla súlyvesztést – vélekedik egy tanulmány, mely 10 héten át készült a Surrey Egyetem jóvoltából.

A szigorúan időhöz kötött étkeztetésnek a végkövetkeztetés szerint igen komoly hatása volt a test összetételére.

Más tanulmányokkal ellentétben, melyek az „időszakos böjtölésről” szóltak, ebben az esetben a résztvevőket nem kérték meg, hogy egy különleges étrendet kövessenek és azt ettek, amit akartak – egy adott kereten belül.

A kutatók két csoportra osztották az alanyokat: a kontrollcsoport akkor étkezett, amikor akart, a másik csapatnak azonban meghagyták, hogy a reggeli elfogyasztása 90 perccel azután történjen, mint normál esetben, a vacsora pedig 90 perccel előbb, mint ahogy szokás.

Minden résztvevő kitöltött étkezési naplót, s szolgáltattak vérmintákat is, a tanulmány előtt és a végén.

A felfedezések szerint azok az alanyok, akik az említett szigorított időközön belül ettek, átlagosan kétszer annyit veszítettek testzsírjukból, mint a szokványosan étkezők. A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a szakaszos böjtölés ezen formája hosszú távon fenntartható-e a fogyásért.

Kiderült, hogy a résztvevők több mint fele – 57 százaléka – nem tudta fenntartani a szigorú időkorlátokat, mégpedig azért, mert a családjuk vagy a szociális életük ezt meggátolta. 43 százalék azt mondta, hogy fontolóra venné a terv fenntartását, ha nagyobb lenne az étkezési idő rugalmassága.

„Noha ez a tanulmány kicsi, felbecsülhetetlen értékeket adott számunkra azzal, hogy kiderült, az étkezési idő kis változtatásával mekkora előny érhető el a testünkben” – fejtette ki dr. Jonathan Johnston, a Surrey Egyetem kronobiológiai és integratív élettani szakértője.

„Ha csökkentjük a testzsírt, mérsékeljük az esélyünket arra, hogy elhízottak legyünk és különféle betegségek alakuljanak ki nálunk – vagyis teljes egészségünkre nézve igen előnyös. Ugyanakkor, ahogyan a résztvevőknél láthattuk is, a szigorúbb étkezési rend, a reggeli és a vacsora idejének megváltoztatása nehézkesen fenntartható, mivel az a legtöbb esetben nem kompatibilis a családéval és a társadalmi életünkkel. Ki kell tapasztalnunk, hogyan lehetne rugalmasabb és a való életben is alkalmazható, mivel az egészségügyi előnye igencsak látványos” – mondta el a szakember.

vacsora

A kutatók célja most az, hogy ezen, előzetes felfedezéseket egy nagyobb, átfogóbb tanulmányhoz felhasználják, mely ugyancsak az időkorlátos étkezésről készül majd.

Nem ez az első eset azonban, hogy kiderült, a szakaszos böjtölés összefügg a testzsír-vesztéssel, a fogyással. 2012-ben az ún. 5:2 diéta népszerűsége megnőtt – ebben 5 normál nap és 2 böjtölős szerepel, utóbbiakon az étel bevitelt le kell csökkenteni 500-600 kalóriára.

Megjegyzendő viszont, hogy ez a diéta is vita tárgya lett – néhány kutató felvetette, hogy növelheti a diabétesz esélyét és lényegében nem csökkenti a szívbetegség kockázatát annyira, ahogyan azt egy korábbi tanulmány állítja.

A vizsgálat 16 egészséges ember mintáin alapult, 29 és 57 éves kor között.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.