Miért pont én? Mit tehettem volna másképp? Hol rontottuk el? Ha te is odafigyeltél volna… Sokan kerülnek az önvádaskodás végeláthatatlan örvényébe vagy vezetik le a feszültséget párjuk hibáztatásával, ha huzamosabb ideje várnak, de nem érkezik a gyermekáldás.
A szakemberek azonban hangsúlyozzák, hogy meddő párokról van szó, azaz érdemes tudatosítaniuk magukban a feleknek: ez egy közös probléma, így közös a felelősség és a megoldást is együtt kell megtalálni!
A kisbabára vágyó párok a hosszabb ideje tartó próbálkozás során folyamatos kudarcélménnyel szembesülnek. Ez számos negatív érzelmi reakciót – szomorúságot, frusztrációt, dühöt, gyászt – válthat ki a pár tagjaiból. Ennek eredményeként, valamint a sikeres fogantatás reményének fokozatos elvesztése és a tehetetlenség érzése miatt, a felek gyakran jutnak odáig, hogy önmagukat vagy éppen egymást kezdik hibáztatni a sikertelenségért.
Minden ember másképpen reagál különböző élethelyzetekben, ahogy a kudarccal is eltérő módon birkózunk meg. Azt a tényt, hogy valakinek nem sikerül olyan könnyedén a gyermekvállalás, mint azt remélte, bizony nem egyszerű elfogadni és feldolgozni. Előfordulhat, hogy míg az egyik fél őszinte beszélgetésekre és fizikai közelségre vágyik, addig a másiknak térre, magányra lehet szüksége. A különböző megküzdési módszerek sajnos eltávolodást is eredményezhetnek, amennyiben a pár nem tud nyíltan beszélgetni egymással érzelmeiről. Hogy a problémát közösen leküzdendő akadályként fogják fel, s ne a másik hibájaként kezeljék, nagyfokú toleranciára van szükség! A feleknek törekedniük kell arra, hogy elfogadják kedvesük viselkedését. A türelem és tolerancia tanúsítása elengedhetetlen ebben a nehéz időszakban.
Meddőség esetén sokan önmagukat hibáztatják, ha azonban a párjuk is őket okolja, az különösen nagy törést és lelki megpróbáltatást jelenthet. Emellett a felek már pusztán a termékenységi nehézségek miatt is kevésbé érezhetik magukat nőiesnek vagy férfiasnak. A vádaskodás pedig csak ront a helyzeten, hiszen önbecsülési problémákat okozhat a már enélkül is stresszes és érzelmileg megterhelő időszakban.
Talán a legfontosabb tudatosítaniuk magukban az érintetteknek, hogy ők, mint pár küzdenek fogantatási problémákkal, nem csak egyikük vagy másikuk. Közös ügy, amelynek megoldására is közösen kell törekedniük. A feleknek érezniük kell, hogy ebben az időszakban sincsenek egyedül, számíthatnak a másikra. A lelki támogatás és a nyílt, őszinte kommunikáció a sikeres párkapcsolatok egyik alapköve, mely a nehéz periódusban kiemelkedően fontos. Ha a pár együtt néz szembe a meddőséggel, akkor nem csak egymást, hanem kapcsolatukat is megerősíthetik.
Ragaszkodj hozzá! tippek pároknak:
Meddőségről és az elérhető kezelési módokról további hasznos írások olvashatók a Ragaszkodj hozzá! kezdeményezés weboldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.