12 tipp – Ezek a vitaminok kellenek az idősek egészségéhez! – 2.rész

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 03. 15:02
Az Omega-3 zsírsavtól a rostig

Az Omega-3 zsírsavtól a rostig

A kalcium alap, hiszen az időseknél nagyobb a csontok törésének veszélye – de vajon milyen egyéb vitaminok szükségesek általános egészségük, jó közérzetük megőrzéséhez?

Ahogy öregszünk, több olyan vitaminra és ásványi anyagra lehet szükségünk, melyek változó szervezetünkben fenntartják az egészséget, a jó hangulatot, a fittséget. Vigyázni kell a csontokra, az idegekre, a szívre, az érrendszerre, az immunrendszerre, s persze fontos az energia és a kórokozók elleni védelem.

Lássuk, mely vitamimok szükségesek a mindennapokban ahhoz, hogy mindent megtegyünk magunkért.

Cikkünk első részében az első hattal ismerkedhettünk meg. Nézzük a többit is.

7.Omega-3 zsírsavak: nem véletlenül hívják ezeket a savakat nélkülözhetetlennek, ugyanis a test nem képes őket előállítani, pedig fontosak a szem, az agy és a spermiumsejtek számára is. Időseknek különösen ajánlott, mivel segíthet védelmet nyújtani az öregkori betegségek, így az Alzheimer-kór, arthritis, makuladegeneráció ellen – utóbbi vakságot is okozhat. Ha csak orvosunk nem rendelkezik másként, az Omega-3 zsírsavat zsíros halból, dióból, lenmagból és repceolajból is beszerezhetjük.

8.Cink: sokan nem jutnak elegendő cinkhez, s alulértékelik ezt a mikrotápanyagot. Pedig sok dologban segít – így például a szaglásban és az ízlelésben, de harcol a fertőzések és gyulladás ellen is. Az idősek szervezetében ezekre a tulajdonságokra kiemelten szükség van. Mi több, a cink védi a látást. Az osztriga ezen ásványi anyag egyik legjobb forrása, ám a marha, a rák és a dúsított reggeli zabpehely is segíthet beszerezni.

9.Szelén: ez az ásványi anyag védi sejtjeinket a károsodástól és fertőzésektől, s megőrzi a pajzsmirigy megfelelő működését. A szelén az izmokat is erősen tartja, s hozzájárul a korral összefüggő betegségek, így a demencia, a rák és a pajzsmirigy problémák megelőzéséhez - vagyis az idősek számára nagyon előnyös. Brazil dióból napi 1-2 szem elég lehet, hogy elegendő szelénhez jussunk. Nem szabad túlzásba vinni. Ha ugyanis ezt tesszük, a haj hullani kezdhet és a körmök töredezhetnek.

10.Kálium: szintem minden fontos dologban szerepe van a káliumnak, beleértve a szívet, a vesét, az izmokat és az idegeket. Véd a stroke, a magas vérnyomás és a csontritkulás ellen, valamennyi fontos az idősek számára. Sokan nem fogyasztanak eleget ebből az ásványi anyagból – jó ötlet szárított barackot, banánt, spenótot, tejet, joghurtot enni. Kiegészítők szedése előtt konzultáljunk orvosunkkal. Befolyásolhatják az olyan állapotokra szedett gyógyszerek működését, mint a magas vérnyomás, migrén és egyéb állapotok.

11.Folsav: a B9 vitamin természetes formája ez, melyet leveles zöldségekből, dióból, babból lehet leginkább bevinni a szervezetbe. A születési rendellenességek elkerülése végett a terhes nőknek igen fontos a folsav szedése. Segíti a sejtnövekedést és megvéd a stroke-al és bizonyos rákbetegségekkel szemben. Az élelmiszerekben megtalálható folsav biztonságos, ha azonban kiegészítőből szedünk vagy dúsított ételekből eszünk túl sokat belőle, növeljük a vastagbélrák és az idegkárosodás esélyét.

12.Rost: a rostról alighanem sokan tudják, hogy nagyon előnyös a szervezetre, ám idősek esetében ez hatványozottan igaz. A rost segít védeni a testet a stroke ellen, hozzájárul a rendszeres széklethez, csökkenti a koleszterinszintet és a vércukrot. Az 50 feletti nőknek legalább napi 21 grammra van szükségük belőle, a férfiaknak 30 grammra. Sok ember nem fogyaszt ennyit. Érdemes tudni, hogy ez a mennyiség 6-8 adag teljes kiőrlésű gabonát vagy 8-10 adag zöldséget jelent naponta.

Fontos megjegyezni, hogy minden vitamint és ásványi anyagot, rostot legokosabb élelmiszerből bevinni a szervezetbe. Amennyiben ez valamiért nem lehetséges, beszélnünk kell orvosunkkal kiegészítők alkalmazásáról.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.