Számos film és regény témájául szolgálnak azok a baráti kapcsolatok, ahol a közös beszélgetéseken vagy főzéseken kívül a szexnek is helye van.
Egy tanulmány szerint azonban ezek az elkötelezettség-mentes szexuális viszonyok hosszú távon minden esetben működésképtelenek. Rebecca Plante, a New York-i Ithaca Főiskola vezető kutatója 14 000 amerikai egyetemista bevonásával készítette el felmérését, és ez alapján vonta le következtetéseit.
„Egy baráti kapcsolat, melybe a szex is belefér nem egyszerű dolog, mivel bármikor előfordulhat, hogy valamelyik fél igénye megváltozik. Például egyikük már nem szeretne szexuális kapcsolatot, de a barátságra még igényt tart, vagy éppen amikor egy barátságban az egyik fél hirtelen többet szeretne, mint a másik. Ugyanakkor, ha mindkét fél helyesen kezeli a dolgot, egy ideig a szexuális igények egészséges kielégítésének egyik módja lehet egy ilyen kapcsolat.” - fejtette ki véleményét Plante.
A tanulmány készítése során a megkérdezettek közül sokan azzal indokolták az ilyen, szexuálisan kötetlen kapcsolatok igénylését, hogy túl elfoglaltak, egy tartós kapcsolat pedig sok idő- és energia-befektetést kíván. Az okok között szerepelt még az is, hogy nem biztosak az érzéseik mélységében és tartósságában, illetve az is előfordult, hogy már fenntartottak egy tartós kapcsolatot, és a baráti szexet amellett folytatták.
„Jóllehet a közvélemény szerint az Egyesült Államok egy szexuálisan nyílt kultúra, mégsem kezelik megfelelő módon az ilyen jellegű kérdéseket. Noha a médiában bárhol találkozhatunk a szex nyílt bemutatásával, az emberek még sincsenek tisztában vele, mire is vágynak igazán e téren.” - összegezte megfigyeléseit Dr. Plante.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.