Miből lehet észre venni, ha a másik hazudik?

viselkedés
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 07. 17:02
Jó ideje tudjuk már, hogy testünk és gesztusaink árulkodnak. De nagyon kevesen vannak azok, akik képesek uralni mindezt, akik képesek uralkodni a mikrogesztusaik fölött is.
Van akinek semmit nem árul el az arca, ő a póker arcú. Mások viszont le sem tagadhatják az érzelmeiket, még kevésbé, ha nem mondanak igazat. De vajon miből vehetjük észre, ha partnerünk a szemünkbe hazudik?

Jó ideje tudjuk már, hogy testünk és gesztusaink árulkodnak. De nagyon kevesen vannak azok, akik képesek uralni mindezt, akik képesek uralkodni a mikrogesztusaik fölött is.

Már pedig ez utóbbiak elég pontosan árulkodnak arról, ha valaki hazudik.

Allan Pease Testbeszéd című könyvében azt írta, napi 15 perces gyakorlás után bárki nyitott könyvként tekinthet a másikra – kódolni tudja majd a hazugság legapróbb jeleit is.

A hazugságkutatók szerint kétféle arckifejezés létezik. A normál, amely 2-5 másodpercig él az arcon és a másik, amelyen a másodperc huszonötöd része alatt jelenik meg a mikromimika. A hazugságnak nincsenek az arcunkra írott jelei, de a hazugságot kísérő érzelmeknek annál inkább. Milyen egyszerű lenne, ha a hazug partner orra Pinokkióéra hasonlítana..

Miből jöhetünk mégis rá, ha valaki hazudik nekünk?

  • Például abból, ha beszéd közben elrejti a tenyerét. Ha megmutatja, általában igazat mond.
  • Ha valaki beszélgetés közben az orrát vakarja.
  • Ha túlzottan sokáig tartja fent a szemkontaktust.
  • Ha a húzogatja a gallérját.
  • Ha valaki történet talál ki, általában jobbra tekintget, ha emlékezni próbál, inkább balra néz.
  • Hazugságra utal a szemöldök apró felhúzása, a száj szögletének apró rángása, a pupillák összeszűkülése.

Ha ezekből a jelekből értünk, könnyebben észre vehetjük, ha a főnökünk, a munkatársunk, a párunk, a gyerekünk éppen megpróbál minket átvágni, becsapni, jégre vinni – kinek hogy tetszik. Ám az már egy újabb fejezet, hogy mit kezdjünk a hazugsággal, hogy szembesítsük-e vele beszélgetőtársunkat vagy éppen egy ártatlan kis hazugsággal mi is titkoljuk el előle az igazat…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.