Honnan tudhatom, ha nem jó a baba hallása?

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 06. 09:35
A kismamák rettegett rémálma, hogy gyermekük nem lesz egészséges. A szülés után a legtöbbször kiderül, hogy alaptalanul aggódtak, sajnos azonban egyes problémák – például a baba hallása kapcsán fellépők – később is kialakulhatnak, amik ellen még a várandós korszakban lehet tenni.

A kismamák rettegett rémálma, hogy gyermekük nem lesz egészséges. A szülés után a legtöbbször kiderül, hogy alaptalanul aggódtak, sajnos azonban egyes problémák – például a baba hallása kapcsán fellépők – később is kialakulhatnak, amik ellen még a várandós korszakban lehet tenni.

A témában Ratkó Tünde szülésznő van a segítségünkre.

Mikortól hall a kicsi?

Igazából a kicsi hallását ellenőrizni csak a születése után tudjuk, igaz, vannak jelek, melyek már az előtt is elgondolkodtathatnak. Igen, a babák már az anyaméhben is hallanak, illetve érzékelik a hangokat, méghozzá már igen korán. A belső hangokat egyszerűbb érzékelniük, mint a külsőket, hiszen ezektől nem választja el őket az anya szervezet. Ennek megfelelően az édesanyjuk szívverését és hangját már nagyjából a 18. hét környékén észlelik. Az anya hangja megnyugtatja, ellazítja a babát, de ha játékosan szól hozzá, akkor mozgásra is ösztönözheti, vagyis a reakció egyértelmű.

A külső hangokra is reagál a baba már az anyaméhben, átlagosan a 22-25. hét környékén. Ez azt jelenti, hogy ha eddig furán nézett azokra a kispapákra, akik párjuk pocakjához hajolva a csemetéjükkel beszélnek, akkor rosszul tette. Más külső hangokra is reagál, így a hangos, éles zajokat a babák jellemzően nem szeretik, mozgással, nyugtalansággal reagálnak rájuk, míg például egy – egy zenére, kellemes tónusú hangra fickándozással, kis tánccal adnak választ. A hallás teljes kifejlődése azonban csak a harmadik trimeszterben történik meg, vagyis „hallani” csak ez után fog ténylegesen a baba.

A hallás problémáira jellemzően csak akkor derül fény, amikor a pici már megszületett. A kórházban végeznek vizsgálatot, de itt még inkább csak a hallójáratok, és a szervrendszer épségét vizsgálják, semmint a valódi hallásproblémákat. Az otthon eltöltött napokban mutatkozik meg a baj. Ha a kicsi nem reagál arra, amikor anya a szobába lép, vagy nem rezzen össze egy erősebb, váratlan hanghatásra, akkor érdemes szakemberhez vinni.

A hallásproblémák esetében sajnos azzal is számolni kell, hogy előfordul, hogy csak fokozatosan alakulnak ki, vagyis a kezdetben tökéletesen halló babáknál egy romlási folyamat indul meg. a jó hír azonban az, hogy sokszor egy időleges dologról van szó, amit gyulladás, vagy egyszerűen a felhalmozódó fülzsír okoz.

Halláskárosodás a méhben?

Sajnos a babák hallása már a méhben is károsodhat. Ebben az esetben nem arról van szó, hogy az erősebb hangok rosszat tesznek a kicsiknek, bár tény, hogy nem használnak nekik. A gondot mégis inkább a felszálló fertőzések, valamint a vírusos, bakteriális megbetegedések okozhatják.

baba

Ezek ellen védekezni nem könnyű, de az alaplépéseken kívül – például nem tartózkodni betegek közelében – van más lehetőségünk is. az immunrendszer megfelelő szinten tartása a várandósság alatt kiemelten fontos. a felszálló fertőzések elkerülése kulcskérdés, hiszen a vetélések és koraszülések egy jelentős hányadáért tehetőek felelőssé. Ahhoz, hogy ezt kivédhessük a megfelelő vitamin, nyomelem és ásványi anyag ellátottság nagyon fontos.Ez korántsem egyszerű a terhesség alatt, hiszen ilyenkor erősen megnövekedett igényekkel kell számolni. Vagyis bizonyos anyagokat a szervezet a baba fejlődésére fordít, nem az immunrendszer működésére, így a nem megfelelő ellátottság gondokhoz vezethet.

Sajnos a tápanyagokat bevinni ma már nem olyan egyszerű, ez az oka annak, hogy a szakemberek többsége javasolja, hogy a kismama szedjen várandós vitamint. A készítmény kiválasztásának szempontjai között mindenképpen fontos, hogy szerves kötésű legyen, hiszen így a felszívódás aránya akár 80%kal is jobb, valamint szintén fontos a megfelelő tagolás, hogy minden trimeszterben a megfelelő anyagokat juttassuk be a szervezetbe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.