Az akne a családalapítás útjába állhat

babaváró
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 08. 07:48
Sokan nem is gondolnák, hogy milyen apró jelekre is figyelni kell, ha a testünk jelzéseit szeretnénk megérteni. Ráadásul az, ha nem veszünk ezekről tudomást, sokszor komoly következményekkel járhat.

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen apró jelekre is figyelni kell, ha a testünk jelzéseit szeretnénk megérteni. Ráadásul az, ha nem veszünk ezekről tudomást, sokszor komoly következményekkel járhat.

A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász, a ratkotunde.hu szakértője válaszol a kérdésekre.

Gond, ha hiányzik?

A tápanyagok hiánya sokszor kisebb – nagyobb kellemetlen tüneteket okoz, ám ezek nem mindig jelentenek akkora gondot, hogy foglalkozzunk velük. Ilyen a cinkhiány is, mely az életünk során igazán nagy gondot nem okoz, mivel a jelentős mértékű cinkhiány igen ritka.

Csakhogy az életnek vannak olyan részei, ahol ez az elem bizony hatalmas szerepet tölt be, ez pedig történetesen a fogantatás és a terhesség. A cink ugyanis fontos szerepet játszik a magzat fejlődésében, éppen ezért elhagyhatatlan, fontos tényezője az egészséges terhesség létrejöttének és kihordásának. A gond igazán azzal van, hogy sokan nem is sejtik, hogy kevés a cink a szervezetükben.

Ha azt hinné, hogy ez az anyag csak a nők számára ennyire fontos, akkor téved. A cink nagyrészt, illetve legnagyobb koncentrációban az izmokban, a szívben a tüdőben és az agyban viszonylag egyenletes. Más szervekben azonban – mint például a herékben – koncentrációja nagyban függ a megfelelő cink beviteltől. A férfiak számára ez pedig azért fontos, mert az elégtelen cink ellátás a sperma minőségének romlásához, sőt, akár a libidó csökkenéséhez is vezethet, mely nagyban rontja a családalapítás esélyeit.

Miből tudhatom?

A cinkhiányt felismerni igen nehéz, mivel sokszor semmilyen tünettel nem jár. dr. Angyal Géza, a ratkotunde.hu szakértője elmondta, hogy azért vannak olyan jelek, melyekre érdemes odafigyelni.

Ilyen lehet a töredezett, elvékonyodó haj, valamint az akne megjelenése a bőrön. A cink jelentős szerepet játszik az egészséges hajhagymák létében, illetve a bőr szépségében is.Ha a vérben nincs elegendő az anyagból, akkor ezekre a helyekre sem jut belőle megfelelő mennyiség.A felnőttkori cinkhiány egyik tünete lehet az étvágytalanság is, valamint az elhúzódó sebgyógyulás. Ahogyan azt már említettük, a szexuális vágy csökkenése is jelentkezhet, bár ez más az erőteljes cinkhiány egyik tünete.

pattanasok

Pótolható?

A cink pótlás a táplálkozásból viszonylag jól megoldható. Azonban az olyan kiemelt időszakokban, mint a babatervezés, vagy a várandósság, szükség lehet az anyag pótlására. Erre alkalmasak a komplex várandós vitaminok, melyek tartalmaznak cinket is.Fontos azonban arra is figyelni, hogy a készítményben az anyag szerves kötéssel szerepeljen (pl.: cink-citrát), mivel az ilyen kémiai kötések esetében az anyagok felszívódása akár 80%-kal is jobb lehet, ami jelentős szám!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.