Versenyfutás az idővel, vagy tudatos felkészülés egy kiszámíthatatlan, gyors lefolyású, és potenciálisan halálos kimenetelű betegséggel szemben? A kamaszok és fiatal felnőttek szerepe elsődleges a meningococcus fertőzés terjesztésében, ezért kell jobban figyelni rájuk!
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalomba hozatali engedélyét követően már a hazai gyógyszertárakban is elérhető a fertőző agyhártyagyulladás egyik leggyakoribb okozója, a meningococcus B ellen a magas kockázatnak kitett, 10 éves és annál idősebbeknek védettséget nyújtó Trumenba védőoltás.
„A fertőző agyhártyagyulladással kapcsolatos híradások legtöbb esetben a csecsemőket és kisgyermekeket érintő kockázatokat emelik ki a betegséggel kapcsolatban, ugyanakkor fontos leszögezni, hogy életmódjuk miatt a 10-25 éves korosztály védelmének biztosítása ugyanilyen jelentőséggel bír” – fogalmazott Zsigmond Krisztina, a Pfizer magyarországi vakcina üzletágának igazgatója. A meningococcus betegség szempontjából a serdülők és fiatal felnőttek ugyanis fokozott kockázatnak van kitéve. A nagyobb rizikó az erre az életkori csoportra jellemző környezeti és életviteli sajátosságokkal, például a közösségi élet- és lakhatási formákkal (mint a kollégiumok, táborok), valamint utazási szokásaikkal, tömeges szórakozóhelyek, fesztiválok gyakori látogatásával magyarázható. Tovább növeli a kockázatot, hogy kiemelkedően magas, mintegy 24%-os is lehet ebben a korcsoportban a tünetmentes hordozók aránya. Az a tény is a megelőzés mellett szól, hogy ez a korosztály nemegyszer csak a súlyosabb, időben később jelentkező tünetekkel fordul orvoshoz és kerül kórházba, ezért a meningococcus-fertőzés halálozása ebben a korcsoportban magasabb, mint a kisgyermekeknél.
Európában és hazánkban is a meningococcus okozta megbetegedések legnagyobb részéért a B csoportú meningococcus (MenB) felelős.5 A meningococcus betegség nem gyakori, de annál súlyosabb kórkép, ami influenzaszerű tünetekkel kezdődhet, és hirtelen, akár 24 óra alatt is halálos lefolyású lehet. A betegség halálozási aránya a rendelkezésre álló antibiotikum-kezelés ellenére is mintegy 10%-os. Akár a 20%-ot is elérheti a gyógyultak körében, akiknél rokkantság, például végtag-amputáció, látás- vagy halláskárosodás, értelmi sérülés vagy a mozgás-koordinációt érintő végleges életminőség-romlás következik be.
„Természetesen 100%-os védelemről klinikai értelemben nem beszélhetünk, de családunk, szeretteink megóvása érdekében a védőoltás jelenti a jelenleg elérhető legbiztosabb megelőzési formát ezzel a rendkívül súlyos lefolyású betegséggel szemben” – jelentette ki az üzletágvezető. A Trumenba védőoltás értékelése serdülőknél és felnőtteknél egy nagy körültekintéssel végzett, globális klinikai vizsgálati program keretében valósult meg: a Pfizer több mint 20,000 serdülő és felnőtt – ezen belül mintegy 15.000 Trumenba-val oltott személy – adatait értékelte a meggyőző eredménnyel zárult program keretében.
„A világ egyik vezető oltóanyaggyártójaként a Pfizer eddig is jelen volt készítményeivel a meningococcus elleni küzdelemben. Cégünk megbízható ellátója a kormány által 2017. január 1-jétől minden két éven aluli kisgyermek számára 100% kiemelt támogatással (300 forint dobozdíj ellenében) elérhetővé tett meningococcus C (agyhártyagyulladás) elleni védőoltásnak. Mára ez a súlyos, sokszor maradandó károsodást okozó, illetve halálos kimenetelű megbetegedést megelőző meningitis vakcina portfólió vált teljessé Magyarországon is” – tette hozzá Zsigmond Krisztina, aki szerint fontos lépés a fertőző betegségek megállításában, hogy a meningococcus eddigi A, C, W és Y szerocsoportjait követően mára a B-típusra is elérhető Pfizer által gyártott vakcina hazánkban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.