Nagycsaládos édesanyaként az elegáns megjelenésű tortáktól leginkább azért ódzkodom, mert időigényesnek tartom az elkészítésüket. Ami általában igaz is, kivéve, ha Charlotte torta készítésére adom a fejemet.
Nagycsaládos édesanyaként az elegáns megjelenésű tortáktól leginkább azért ódzkodom, mert időigényesnek tartom az elkészítésüket. Ami általában igaz is, kivéve, ha Charlotte torta készítésére adom a fejemet.
A Charlotte torta egyszerre elegáns, nagyvilági és rafinált, ugyanakkor viszont egyszerűen elkészíthető, csaknémi előkészületre, majd egy kevés türelemre van szükség a krém(ek) megszilárdulásához, az ízek összeéréséhez.
A Charlotte (ejtsd: sárlott) torta őse Angliából indult hódító útjára, akkor a formákat még kenyérrel bélelték ki, almával töltötték meg, majd forrón tálalták. Nevének eredetéről megoszlanak a vélemények. Egyesek úgy vélik, hogya középkori angol konyha részét képező charlyt szóból ered a neve, amelynek eredeti jelentése – az egy tál puding -, nem áll messze a ma ismert torta zselatinos szerkezetétől, ráadásul az 1796-ban írásba is foglalt almás Charlotte receptben szerephez jutó, a masszát körülölelő száraz kenyér szintén előfutára lehet ababapiskótásmegoldásnak.Ebben az eredettörténetben a sütemény az almáskerteket óvó, almatermesztést támogató Charlotte walesi hercegnőről kapta a nevét.
Mások szerint a tortaCharlotte Mecklenburg-Strelitz hercegnőről kapta a nevét, akinek tiszteletéreIV. György angol király főszakácsa, Marie-Antonin Carême francia séf alkotta meg aCharlotte Russe-t, egybabapiskótákkal körülölelt, bajor krémmel készített desszertet. A Charlotte-nak – amely ma már általában hideg tortát takar -, apiskóta azóta is alapeleme, ezt kombinálhatjuk gyümölcsökkel, csokoládéval zselantinos-tejszínhabos krémekkel.
Eredet ide, eredet oda a több mint kétszáz éve született Charlotte tortaüde, könnyed formavilágával a mai napig a desszerkínálat egyik legimpozánsabb eleme.
Csokis-áfonyás Charlotte torta
Előkészítési idő:
Főzési, sütési idő:
Összes idő:
Mennyiség:12
Hozzávalók
Gyümölcsös krém:
30 dkg friss vagy fagyasztott áfonya+pár szem a két krémréteg közé és a díszítéshez
7 dkg kristálycukor
2 evőkanál frissen facsart citromlé
2,5 teáskanál zselatin
3 evőkanál hideg víz
Mascarponekrém:
45 dkg mascarpone
40 dkg magas zsírtartalmú tejszín
3 evőkanál porcukor
Csokoládékrém:
15 dkg étcsokoládé
8 dkg tejszín
1 teáskanál zselatin
1 evőkanál hideg víz
Elkészítés
Gyümölcsös krém:
Egy kis tálban keverjük össze a hideg vizet a zselatinnal és tegyük félre egy kicsit.
Egy kis lábosban keverjük össze a cukrot, az áfonyát és a citromlevet. Alacsony lángon körülbelül tizenöt percen át főzzük a gyümölcslekvárt.
Ha elkészültünk, egy apró lukú szűrőn szűrjük át a gyümölcspépet, hogy az apró magok ne kerüljenek a krémbe.
Melegítsük folyósra a zselatint és adjuk hozzá az átszűrt gyümölcspüréhez.
Tegyük félre hűlni.
Vegyünk elő egy 20 cm-es tortaformát. Béleljük ki az alját és a forma oldalát is babapiskótával.
Készítsük el a csokikrémet.
Vízgőz felett olvasszuk meg a csokoládét a tejszínnel.
Egy kis tálba keverjük össze a krémhez előírt mennyiségű zselatint és hideg vizet, majd tegyük félre, hogy megduzzadjon.
Ha megolvadt a csoki, tegyük félre és melegítsük folyósra a zselatint, majd öntsük hozzá a tejszínes csokihoz. Tegyük félre hűlni.
Egy nagy tálban keverjük habosra a mascarponét. Egy másik tálban verjük fel a 40 dkg tejszínt. Óvatosan forgassuk bele a tejszínt és adjuk hozzá a cukrot is.
Vegyük ketté a mascarponés masszát. Az egyik felét adjuk a gyümölcsös krémhez.
Vegyük magunk elé a babapiskótákkal bélelt formát.
Öntsük bele a gyümölcsös krémet, szórjuk meg pár szem áfonyával és tegyük a hűtőbe fél órára.
Az idő leteltével vegyük elő a formát, adjuk a megmaradt mascarponés krémet a csokikrémhez (ha túlságosan megdermedt volna, vízgőz felett megolvaszthatjuk egy kicsit) és öntsük a csokis-mascarponés krémet a gyümölcsös réteg tetejére, simítsuk le, majd tegyük a hűtőbe minimum fél órára.
Vegyük elő a formát és szórjuk meg a tetejét friss áfonyával és kössünk a torta köré egy díszes masnit.
Megjegyzés
Áfonya helyett bátran használhatunk más bogyós gyümölcsöt is, sőt keverhetjük is az ízeket. A csokinak egyik sem fog ártani.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.