Az új iskolai tanév nemcsak a gyerekeknek jelent erőnléti próbát. A legkevesebb, amiért egy szülő joggal aggódhat, nem más, mint hogy mit is eszik a gyerek egész nap...
Mi volt a suliban? - tesszük fel az első kérdést az iskolából hazatérő gyerekünknek, aki persze a legderűsebb mosollyal az arcán közli, hogy semmi. Rutinos szülő persze nem hagyja annyiban, még feltesz néhány rávezető kérdést, miszerint felelt-e, kapott-e pluszt/mínuszt/jegyet, dicséretet, majd rögtön ezután következik a “na és ebédre mi volt?” valamint a “megetted a szendvicseket, amit csomagoltam?” kérdés. Erre viszont rögtön megtudjuk az adekvát választ, miszerint az ebéd, hát olyan izé volt, a szendvics azért elfogyott, pedig utálja a paprikát, stb., ellenben most farkaséhes.
És ez az pont, amikor elkezdünk aggódni, hogy vajon akkor mit is evett a mi gyerekünk egész álló nap, ha most az éhségtől szédelegve a hűtőszekrényt is felfalná. Azt pedig már csak zárójelben teszem hozzá, hogy egyáltalán nem meglepő, amikor este a szennyes ruhák kirázásakor csokoládé- és cukorkapapírok potyognak ki fent említett kiskorú személy nadrágjából.
Persze a kérdés korántsem ennyire vicces. Hiszen hogyan is tudjuk kontrollálni gyermekünk táplálkozását iskolai napokon, amikor reggel és este találkozunk velük? A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége összeállított egy majdnem checking listát, amire tényleg érdemes odafigyelnünk és betartanunk, hogy gyermekeink egészségesen táplálkozva egészséges felnőttekké érhessenek. Íme!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.