Észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet, az ország nagyobb részén a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, és csapadék sem valószínű.
A Dunántúl nyugati részén azonban sok marad a felhő, és ott délelőtt helyenként kisebb eső, késő este záporeső kialakulhat. Az északnyugati szél kezdetben még főként északon megélénkül, majd estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul, a Dél-Alföldön lesz legenyhébb az éjszaka. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, de a Dunántúl nyugati területein 15, 16 fok is lehet.
Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet. A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.