Szakképzési centrumokba várják a sikertelenül felvételiző fiatalokat

felvételi
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 11. 17:56
A szakképzési centrumokba várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik sikertelenül felvételiztek az idén a felsőoktatásba - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

A szakképzési centrumokba várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik sikertelenül felvételiztek az idén a felsőoktatásba - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

"A 33 ezer érintett fiatalt már levélben értesítette az Oktatási Hivatal" - közölte Pölöskei Gáborné.Ajelentkezők több mint 270 szakma közül választhatnak nappali, esti és levelező képzésen egyaránt.

A hiányszakmák esetében ösztöndíjra lehetnek jogosultak. A három éves technikusi kurzusokon részt vevők havi 20-50 ezer forint, az úgynevezett kétkezi munkára képesítő két éves kurzust választók pedig 10-35 ezer forintos havi juttatásra számíthatnak.Hangsúlyozta, hogy 20 hiányszakmát tartanak nyilván, amelyek megyénként változnak.

A férfiak esetében ilyen többek között az ács, a gépi forgácsoló, a hegesztő, az asztalos, a nőknél pedig a női szabó, a logisztikai-, pénzügyi-, számviteli ügyintéző.

A technikusok körében a legkeresettebbek a vegyésztechnikusok és a hiányszakmák közé sorolható a szakács is - sorolta.

"Nagy eredménynek tartják, hogy azon fiatalok 80 százaléka, akik ily módon bekerülnek a szakképzésbe, el is végzik a kurzusokat" - mondta Pölöskei Gáborné.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.