Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke szerint „virágzik” a remény, mert az önkéntesen segítő fiatalok száma nőttön-nő.
Augusztus 21-27. között immár negyedik alkalommal szervezte meg mozgáskorlátozott táborát a Kárpát-medencében élő fiatalok számára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi máltai táborok példáját követve. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) negyedik Kárpát-medencei mozgássérült magyar fiatalok nyári táborának Balatonfenyvesen a református gyermek- és ifjúsági üdülő adott otthont. Tegnapig kétszázötven táborozó élhette át együtt a nyár örömeit a Balatonon. Kozma Imre atya, az MMSZ alapító elnöke szerint „virágzik” a remény, mert az önkéntesen segítő fiatalok száma nőttön-nő. A táborban augusztus 23-án látogatást tett Dr. Herczegh Anita asszony, Áder János köztársasági elnök felesége, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete.
Az esemény évről évre segíti a fogyatékkal élő emberek elfogadását és beilleszkedését. A máltai táborok sajátossága, hogy a kerekesszékes, vagy halmozottan sérült emberek családtagjaik, állandó kísérőik nélkül érkeznek, segítőik a közösen eltöltött idő alatt a feladatra felkészített fiatal önkéntesek. A szállást és a tópartot előzetesen akadálymentesítették, így a kerekesszékes vendégek rámpán gurulhatnak be a vízbe, de felszállhatnak vitorlás hajókra, különféle sportágakat próbálhatnak ki, és éjszakai diszkó is várja őket. A hét folyamán kiscsoportos foglalkozásokon dolgoztak fel olyan témákat, mint a munkavállalás, tanulás, párkapcsolat, amelyekről ritkán van alkalmuk szakemberekkel beszélgetni. Az egyhetes vakáció minden résztvevőnek sokat jelentett, a mozgásukban korlátozott emberek önbizalmat és megerősítést nyerhettek, kísérőik pedig családjuk és ismerőseik körében is leszámolhattak a sérült emberekkel kapcsolatos tévhitekkel, előítéletekkel. A táborban így két oldalról is bontják a sajnálat és a tudatlanság emelte láthatatlan falakat.
„A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a 900 éves Szuverén Máltai Lovagrend segélyszervezete, eredendően hazánk legnagyobb múltú, s ma is egyik leghatékonyabb és legsokoldalúbb karitatív szervezete, amely változatlanul kitart a leginkább rászorulók mellett. A társadalom legsérülékenyebb tagjai a mozgássérültek, s különösen a gyerekek és fiatalok, akik megkülönböztetett figyelmet kívánnak és érdemelnek. Nekik szeretnénk segíteni és családjaik napi gondjait enyhíteni a tábor megszervezésével.Ezen felül szeretnénk előmozdítani azt is, hogy a segítségre szoruló, a segíteni tudó és akaró fiatalok egymásra találjanak, nemzeti összetartozásunk elmélyüljön, és az együttlét megtartó erejét felismerjük.
Az önkéntesen segítő fiatalok sorra jelentkeznek, számuk nőttön-nő. „Virágzik” a remény. A Teremtő egymásra bízott bennünket. Sajnos, az ép emberek esetében ez elhomályosulhat. A mozgássérülteknek viszont a másik ember keze, szíve, szeretete nélkülözhetetlen. Ha találkozunk, közelebb kerülünk egymáshoz, s közelebb kerülhetünk Istenhez is. A segítők és megsegítettek lelke összeér. Gyógyul lelkünk sok sebe, és szétszakított nemzetünk fájdalma is csillapul” – fogalmazott a tábor zárásához írt levelében Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.