Ötgyerekes édesanyaként esténként nagyon jól tud esni egy illatos fürdő, illatos fürdősóval amely ellazít és kimossa a napközben felgyülemlett feszültséget.
Tagadhatnám, de minek, előfordul, hogyfeszült vagyok és napközben nem nagyon van időm, hogy kieresszem a gőzt, mert mindig akad valami tennivaló és ha az nem is, akkor hogy hogy nem egy-két gyerek mindig a látókörömbe kerül, amint épp készülnek valamire, és a látvány, valamint a következményei ismét megakadályozzák, hogy lazítsak egy kicsit. Mivel ennyi gyerek mellett az otthonról való kimozdulás esélye is igen korlátozott, ezért marad az otthoni wellness lehetősége.
Akkor viszont adjuk már meg a módját!
Olcsó alapanyagokból is teremthetünk varázslatos, nyugtató, relaxálásra alkalmas környezetet a fürdőben este tíz óra után, csak legyen türelmünk kivárni. Nekem nem mindig van (ezt még gyakorolnom kellene, hiszen nagyon is rámférne 10-15 perc csendes üldögélés, mert utána tutira ugrani kell valami nagyon fontos dolog miatt: szomjan halnak, aztán meg vécére kell menniük, lehetőleg egyszerre, visszatérve a sötét szobában nincs meg az alvóka stb.), ráadásul, amióta elkészültem az első adag házi fürdősóval, valaki rendszeresen felcsempészi az emeleti fürdőszobába titokban… azt hiszi, hogy nem veszem észre… pedig elég csak ránéznem a sótartó üvegre és beleszagolnom a gyerekek nyakába, máris tudom, hova tűnik az üveg tartalma.
Hozzávalók
Elkészítés
Tipp
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.