A tetőn spórolunk a legtöbbet

alapozás
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 16. 13:05
Csak minden hatodik magánépíttető gondolkozik energiahatékony és korszerű tetőben, holott 71 százaléknak az egyik legfontosabb szempont építkezés vagy felújítás során a jó hőszigetelés kialakítása.

Csak minden hatodik magánépíttető gondolkozik energiahatékony és korszerű tetőben, holott 71 százaléknak az egyik legfontosabb szempont építkezés vagy felújítás során a jó hőszigetelés kialakítása.

A család és barátok előtt a szakemberek tanácsaira támaszkodnak, és a legtöbben önerőből tudnak építkezni – derült ki a Bramac 2017-es Construma szakvásáron végzett friss kutatásából.

A tető nem fontos (pedig kellene)

Akár építkezésről, akár felújításról, már megkezdett vagy jövőben tervezett munkákról van szó, legkevésbé az alapozáson, a falazáson és a szigeteléseken spórolnának a megkérdezettek. A tető szakszerű kialakításánál még a burkolást és villanyszerelést is fontosabbnak tartják, holott egy épület energiavesztesége leginkább a tetőknél jelentkezik. Vagyis hiába költünk sokat a megfelelő szigetelésre, egy korszerű tetőrendszer nélkül a megspórolt összeget – idővel pedig még többet – a rezsire fogjuk költeni. A megkérdezett építkezők közül csak minden hatodik (16%) szeretne korszerűbb és energiatakarékosabb tetőrendszert, a felújítók között ez az arány még alacsonyabb (12%).

Félünk a padlásszoba hőmérséklet-ingadozásától

A megkérdezettek valamivel kevesebb, mint harmadánál (29%) már beépített a tetőtér, és további negyede (25%) tervezi, hogy élettérré alakítja azt. A legtöbben viszont attól tartanak leginkább, hogy a tetőterek nyáron túl melegek, télen pedig túl hidegek lesznek. Nagyjából fele ennyien (17%) a rezsiköltség növekedésétől félnek leginkább, míg 13 százaléknak a ferde falak miatti kihasználatlan területek okoznának problémát a tetőtér kialakításakor. Viszont mivel egyre trendibb tetőtérben élni, ezért az építőipar már kínál olyan megoldásokat, amivel a fenti aggályok megszüntethetők. Ilyen például a 2017-es Construma Nagydíjas oCool Tetőrendszer, ami a hővisszaverő tetőcserepek mellett a szakszerű átszellőzésen és a tetőrendszer további elemein alapszik<1>, és amely Németországi tesztek által bizonyítva akár 11 °C-kal csökkentheti egy tetőtér hőmérsékletét a legnagyobb nyári kánikulában is. Ezzel a klímahasználatot 80%-kal, míg a téli fűtésszámlát 50%-kal csökkenthetjük, amely jelentős energia- és anyagi megtakarítást jelent télen nyáron egyaránt.<2>

Még mindig a szakemberekre támaszkodunk

Az építkezés, felújítás megkezdése előtt sokféleképpen tájékozódhatunk, de a többség (75%) még mindig szakemberhez fordul elsőként. A válaszolók közel fele (45%) a család véleményére is nagyon kíváncsi, míg tízből négyen (40%) keresnek fel építőanyag kereskedéseket, és minden harmadik ember keresgél elsősorban szaklapokban, építőipari márkaoldalakon vagy érdeklődik a barátoknál. A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszolók több mint 60 százaléka támaszkodik teljes mértékben, vagy inkább szakember tanácsára a hőszigetelés, a fűtés, a nyílászárók és a burkolóanyagok kiválasztásával kapcsolatban, a legkevésbé viszont a házelosztás és tető-tetőtér kialakításakor fordulnak szakemberhez.

Energiatakarekos_haz_kicsi

Önerőből építünk a legtöbbet

A 2017-re jósolt építkezési kedv növekedését jól mutatja, hogy a megkérdezettek 63 százaléka már belevágott az építkezésbe vagy felújításba, a többiek pedig a következő 5 évben tervezik a kivitelezését.

57 százalékban önerőből teszik vagy képzelik el a munkálatokat, minden ötödik válaszadó (22%) él banki hitellel, 18 százaléknak a család is besegít, 37 százalékuk pedig egyéb forrásokra támaszkodna, mint például CSOK, egyéb kölcsönök, stb. Ezt a növekedést mutatja az is, hogy a kutatás résztvevői a minőséget (64%) fontosabbnak tartják az árnál (32%), harmadikként pedig az esztétikum követi őket a sorban.

<1> A hővisszaverő tetőcserepek hatását nagy mértékben növeli a tetőrendszerek alkalmazása és a szakszerű beépítés.
<2> Tesztek által bizonyítva, Heusenstamm, Németország 2017. január
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.