Napközben melegfront hatását érezhetjük, délutántól hidegfront terheli szervezetünk

hidegfront
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 15. 06:07
Éjszaka fátyolfelhők úsznak fölénk, melyekből csapadék nem várható. Délelőtt még sok lesz a napsütés, több felhő a Dunántúlon lehet, majd a déli óráktól észak felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet.

Éjszaka fátyolfelhők úsznak fölénk, melyekből csapadék nem várható. Délelőtt még sok lesz a napsütés, több felhő a Dunántúlon lehet, majd a déli óráktól észak felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet.

Késő délutánig nem várható csapadék, de ezt követően is csak gyenge záporok alakulhatnak ki, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten, és a Nyugat-Dunántúlon. Késő estére sokfelé kiderül az ég, és csökken a csapadék esélye is. Az északi, északnyugati szél napközben nagy területen megélénkül, az Észak-Dunántúlon, főváros térségében és az Északi-középhegységben erős lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3 fok között valószínű, de a fagyzugos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul, a Dunántúlon várhatóak a magasabb értékek.

Szerda napközben még egy melegfront hatását érezhetik a frontérzékenyek, emiatt többen panaszkodnak majd fejfájásra, fáradékonyabbak lehetünk, gyorsabbá válik a szívműködés, emelkedik a vérnyomás, emiatt is nőhet a vérzésre való hajlam és gyakoribbá válhatnak az embóliák, vérrögös elzáródások. A délutáni órákban változás várható, egyre többfelé hidegfront terheli szervezetünk, legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet, a reflexidő megnyúlhat, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés is jelentkezhet. A front érkezésekor szervezetünk görcskészsége fokozódik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak is.

Távolabbi kilátások csütörtöktől vasárnapig:

Kezdetben sok lesz a napsütés, csapadék nem várható. A hétvégén már erősen felhős vagy borult égre számíthatunk, több alkalommal, többfelé esővel, záporral.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 90 százalékán lehet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +3 fokról 2, 7 fok közé emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az időszak első felében 10, 16, majd 8, 14 fok között valószínű.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól

2017. március 13. 7,5 °C +2,2 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult

legmagasabb hőmérséklet: 19,8 °C (2007) legalacsonyabb hőmérséklet: -14,5 °C (1877)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.