Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, időszakosan eshet az eső. A legkevesebb csapadék délnyugaton, a legtöbb északkeleten valószínű.
A délnyugati, nyugati szél több helyen élénk, az északi országrészben - ezen belül is kiemelten az Észak-Alföldön - erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között valószínű, de északkeleten ennél kissé hűvösebb, a Dráva mentén pedig némileg enyhébb lesz a levegő.
Kedd estig meleg, estétől hideg fronthatás várható. Az aktuális időjárási helyzet a melegfrontérzékenyek szervezetére gyakorol kifejezettebb stresszt. Ez fejfájást, fáradtságérzetet, álmatlanságot okozhat. Hamarabb elfáradhat, kifáradhat a szervezet, ezáltal a teljesítőképességben is egyfajta csökkenés tapasztalható mind a munkában, mind pedig a járművezetéseben. Étvágytalanság is jelentkezhet.
Távolabbi kilátások szerdától szombatig:
Az időszak első felében erősen és gyengébben felhős időszakok váltakoznak, elsősorban északon valószínű elszórtan záporeső. Péntekre beborul az ég, és többfelé kell esőre számítani. Szombaton felszakadozik a felhőzet, és szórványosan alakul ki zápor, hózápor. Gyakran lesz erős, helyenként viharos a szél.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 40 százalékán valószínű.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak elején és végén többnyire -2 és +3, közte 2 és 8 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 15, szombaton 3 és 8 fok között alakul.
A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól
2017. február 19. 1,8 °C +0,4 °C
1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult
legmagasabb hőmérséklet: 16,7 °C (1990) legalacsonyabb hőmérséklet: -17,4 °C (1895)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.