Közeleg a házasság világnapja

huncut
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 11. 19:50
A házasság világnapja február 12-én arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy igenis léteznek még jól működő frigyek, amelyek egy erős család alapját képezik. A boldog házasságon nyugvó egészséges család pedig a társadalom fontos bázisát adja. Mivel az esküvő után sokak életében rögtön előtérbe kerül a gyermekvállalás kérdése is, ezért megnézzük, hogyan érdemes felkészülnie a pároknak életük következő nagy eseményére, a gyermekáldásra.

A házasság világnapja február 12-én arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy igenis léteznek még jól működő frigyek, amelyek egy erős család alapját képezik. A boldog házasságon nyugvó egészséges család pedig a társadalom fontos bázisát adja. Mivel az esküvő után sokak életében rögtön előtérbe kerül a gyermekvállalás kérdése is, ezért megnézzük, hogyan érdemes felkészülnie a pároknak életük következő nagy eseményére, a gyermekáldásra.

Már évtizedek óta minden év február második vasárnapján, idén február 12-én ünnepeljük a házasság világnapját. A megemlékezés fő célja bemutatni, hogy családban élni jó, a gyermekek felnevelése az áldozatok mellett rengeteg örömöt is jelent, illetve a társadalom alapját a kiegyensúlyozott házasságon nyugvó egészséges család képezi. A 2015-ös KSH adatok szerint növekedett az előző évhez képest a házasságkötések és a gyermekvállalások száma is: 190 újszülöttel több látott napvilágot és 7437-tel több frigy köttetett. A mézeshetek és a közös jövő tervezgetése közben azonban nem szabad elfeledkezni a tudatos családalapításról sem: a leendő gyermek egészsége érdekében érdemes már időben felkészülni a fogantatásra.

„Dr. Czeizel Endre nevéhez fűződik az Optimális Családtervezési Szolgáltatás kidolgozása, amelyet szakmai körökben, világszinten nagy elismertség övez és követendő módszernek tartják a gyermek fogantatásának optimális eléréséhez, bizonyos fejlődési rendellenességek és várandósság alatti komplikációk megelőzéséhez. A három fő lépésből álló program természetesen Intézetünkben is elérhető” – mondja Merhala Zoltán, a Czeizel Intézet vezetője, akit 25 éves munkakapcsolat köt Czeizel professzorhoz.

„Elsőként a leendő szülők egy komplex családtervezési alkalmassági vizsgálaton vesznek részt, hogy feltérképezzék az esetlegesen fennálló egészségügyi problémákat. Ennek során a családban korábban előforduló genetikai betegségeket, a nő terhességi- és a férfi biológiai alkalmasságát, a szexuális úton terjedő problémákat, a pszichoszexuális zavarokat és a magzatra is veszélyt jelentő fertőzéseket vizsgálják” – magyarázza a Czeizel Intézet vezetője.

Az alkalmassági vizsgálatot követő második lépés a fogamzásra felkészülő három hónapos időszak, amikor a családot tervező nő ciklusának pontos mérése és fogantatás optimális idejének kitűzése a cél. „A rendszeresen szedett gyógyszerek ügyében egyeztetni kell az illetékes szakorvossal, a fogamzásgátló tabletta alkalmazását pedig abba kell hagyni és helyettesíteni más eszközökkel. Fontos a magzatvédő vitamin szedésének a megkezdése annak érdekében, hogy hasznosíthassuk annak fejlődési rendellenességek megelőzésére irányuló hatását” – tette hozzá Merhala Zoltán.

„Harmadik lépésként már csak a fogamzás optimális időpontjára, illetve a várandósság minél korábbi igazolására kell koncentrálni, mivel a fejlődési rendellenességek kialakulásának szempontjából az első három hónap a legkritikusabb időszak – éppen az, ami után kezdődik általában a várandósgondozás. A Czeizel doktor által vezetett Családtervezési Szolgáltatásban több tízezer családtervező pár vett részt és a program keretében született gyermekek esetében, felére volt csökkenthető a koraszületés, a fejlődési rendellenességek, illetve az értelmi fogyatékosság kialakulásnak aránya” – mondta el a Czeizel Intézet vezetője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.