Borult lesz az ég, csupán északnyugaton szakadozik fel délután a felhőzet. Kezdetben többfelé várható csapadék; a Dunántúlon havas eső, havazás, majd napközben az esőt keleten is havas eső, havazás váltja fel, ezzel egyidejűleg nyugaton már megszűnik a csapadék.
Megmaradó friss hó főként a Bakonyban és a Mecsekben, illetve az Északi-középhegységben valószínű, de 1-3 cm sík területen, a Dunántúl déli felén is lehet. Az északi szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és +3 fok között valószínű.
Egy mediterrán ciklon áramlási rendszerében hidegebb levegő érkezik fölénk, így az időjárás a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg jobban. Náluk erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi panaszok, fejfájás, migrén, szédülés jelentkezhet. A közlekedésben résztvevőktől fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő közvetett módon hozzájárulhat a balesetek kialakulásához.
Távolabbi kilátások szerdától szombatig:
Szerdán a Dunántúlon, az időszak közepén északkeleten, keleten lehetnek hosszabb napos időszakok, egyébként felhős időre számíthatunk. Pénteken már országszerte több órára kisüthet a nap. Szerdán elsősorban a Tiszántúlon, később a Dunántúlon fordulhat elő helyenként hószállingózás.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem lesz.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és -7 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, szerdán lehet kissé hidegebb.
A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén)
2017. február 5. 5,1 °C +4,5 °C
1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 19,0 °C (2004) legalacsonyabb hőmérséklet: -20,0 °C (1956)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.