Biztonságos Internet Nap: egyre több gyerek kér segítséget

Biztonságos Internet Nap
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 06. 10:00
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat felkérésére hatóságok, informatikai vállalatok, civil szervezetek és gyerekek fognak össze, hogy a Biztonságos Internet Nap alkalmából felhívják a figyelmet a biztonságosabb és jobb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat felkérésére hatóságok, informatikai vállalatok, civil szervezetek és gyerekek fognak össze, hogy a Biztonságos Internet Nap alkalmából felhívják a figyelmet a biztonságosabb és jobb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira.

A Biztonságos Internet Napot (Safer Internet Day – SID) az Európai Unió Safer Internet Program akciótervének keretein belül ma már a világ több mint 120 országában – köztük az Európai Unió mind a 28 tagállamában – minden év februárjának második keddjén, ugyanazon a napon rendezik meg.

Az utóbbi években a „biztonságosabb” helyett a „jobb” internet létrehozására került a hangsúly. Ezért idén a SID közös felelősségünkre fókuszál: mindannyiunk dolga, hogy az internetet egy jobb hellyé tegyük egymás számára. Ezért is lett 2017-ben a SID szlogenje: Te magad légy a változás: Együtt egy jobb internetért!”

A Safer Internet Day (SID) – Biztonságos Internet Nap hazai programjai

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciumvezetője figyelemfelkeltő eseményt szervez erre a napra, amelyen szakemberek, döntéshozók, pedagógusok, gyerekek, a sajtó, illetve a téma iránt érdeklődők vesznek részt. A rendezők hazai intézményeket, gyermekvédelmi szakembereket, játékszakértőket, webes biztonsági szakembereket, ezen kívül távközlési cégeket, internetszolgáltatókat, non-profit szervezeteket, multinacionális cégek képviselőit is várják az eseményre.

A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma a 2017-es Biztonságos Internet Nap alkalmából versenyt is hirdetett hazai általános iskolások, középiskolások és felsőoktatásban részt vevők számára, plakát vagy fotó készítésére.

A megadott határidőre több mint 60 plakát és 14 fotó pályamű érkezett az ország minden területéről. Az általános iskolás korosztály volt a legaktívabb. A legtöbb pályamunka az Ebesi Arany János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános és Alapfokú Művészeti Iskolából érkezett. A műveket szakmai zsűri értékeli, a díjátadóra a Biztonságos Internet Nap rendezvényén kerül sor február 7-én, ahol a szervezők a díjazott munkákat kiállítják.

2016-ban a Safer Internet Program oktatói 493 alkalommal 1850 tanórát tartottak, összesen 33045 felhasználónak. A nagy létszámú gyerekcsoportok – teljes gyereklétszám 27774 fő – mellett 2485 szülőt és 2786 tanárt is tovább képeztek, 180 budapesti és 96 vidéki helyszínen, összesen 243 intézményben.

A tavalyi Safer Intenet konferencián a digitális esélyegyenlőség és az internetbiztonság megteremtése érdekében tervezett közös fellépésről szóló együttműködési megállapodást írt alá a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Vodafone Magyarország Alapítvány. Ennek értelmében a Vodafone Digitális Iskola Program keretében 2016. december 31-ig a SIP-oktatók 12 településen 96 órát tartottak 2937 gyermek számára.

internet

Lendületes évet zárt 2016-ban a NISZ Zrt. által üzemeltetett Biztonságosinternet Hotline. A fennállásának 5. évét tavaly ünneplő hotline 968 bejelentést kezelt, melyből 150 db volt tiltott pornográf tartalmú, és ebből 61 db rendelkezett magyar illetékességgel. Ez jelentős ugrás volt a korábbi évekhez képest és a rendőrséggel együttműködve ezeket a tartalmakat el is távolították. A tavalyi év további tapasztalata, hogy az erőszakos tartalmak (online bántalmazás, több mint 90 db) megelőzték a rendszerint jelentős bejelentésszámmal bíró rasszista tartalmakat (60 db).

A Helpline-t üzemeltető Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványhoz 2016-ban összesen 36955 alkalommal fordultak a gyerekek telefonon, chaten vagy online levelező felületükön. Ez tízezer konzultációval jelent többet a 2015-ös évhez képest. Változatlanul elsősorban a kamaszok, a 12-18 év közötti korosztály veszi igénybe a szolgáltatást, de fiatalabb gyerekek illetve gyerekek miatt aggódó, velük kapcsolatban segítséget kérő felnőttek kérdéseit is fogadják. Kifejezetten a kortársakkal való problémákról szólt közel 1000 beszélgetés 2016-ban, és ezeknek a történeteknek egyre nagyobb része játszódik az online térben. Jellemzően közösségi problémák, a kortársakkal való konfliktusok, illetve az offline piszkálódás, bántalmazás kerül át online fórumokra. Fontos tapasztalat, hogy az internet használathoz kötődő kérdések, és sajnos a cyberbullying jelensége is egyre fiatalabb korban jelent problémát. Ez is azt mutatja, hogy már az általános iskola alsó tagozatában, és a talán legveszélyeztetettebb 5-6. osztályokban kell a kérdéskörről beszélgetni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.